Különös, ám sikeres szövetségre lépett Mussolini ellen az Egyesült Államok és az olasz maffia
2023. szeptember 18. 18:06 Múlt-kor
A második világháború alatt az amerikai kontinenst nem érte komoly fegyveres támadás. Ennek ellenére az Egyesült Államokban számos, a háborúval kapcsolatos probléma merült fel, amelyek elsősorban az utánpótlást érintették. A legfontosabb feladatnak az tűnt, hogy biztosítsák a különböző fronton harcoló alakulatok és a szövetséges országok utánpótlását. A hétköznapinak tűnő feladat egy idő után szokatlan, már-már rendkívüli szövetségest eredményezett a mindennapokban: az alvilágot.

Piac a New York-i kikötőben. A hatóságokkal való készséges együttműködés nem tartozott az itteni emberek szokásai közé.
Korábban
Szabotőrök mindenütt
Adolf Hitler 1933-as hatalomra jutása után a németek mindenütt jelenlévő ötödik hadoszlopa az Egyesült Államokban is aktivizálta magát.
A különböző német szervezetek összevonásával létrejött Amerikadeutscher Bund 1936-os megalakulása után szinte mindennapos élménnyé váltak a nagy és szervezett németpárti demonstrációk.
Bár szerepük csökkent azután, hogy Hitler kirobbantotta a második világháborút, a köztudatban a német fenyegetés érzése nem hagyott alább. Ezt csak erősítette az a tény, hogy 1941-ben leleplezték Duquesne németeknek kémkedő körét, amelyet az Egyesült Államok történetének legnagyobb kémek ellen szerveződött pere követett.
1941. december 11-én Németország és Olaszország hadat üzent az Egyesült Államoknak, és ettől a naptól kezdve az addig lappangó ellenségeskedés hivatalossá vált.
A tengelyhatalmak legfontosabb katonai törekvése az volt, hogy az Atlanti-óceánon keresztül történő ellátmányozást megakadályozzák, vagy olyan mértékben visszavessék, hogy az megrendítse Nagy-Britannia helyzetét.
Német U-Boot az Atlanti-óceánon, 1942.
Karl Dönitz tengernagy tengeralattjáró-háborúval akarta mindezt elérni, és úgy számolt, hogy a németeknek 800 ezer tonnányi szövetséges hajót kell elsüllyeszteniük egy hónapban ahhoz, hogy sikerrel járjanak.
Természetesen nemcsak a tengeren lehetett az utánpótlás szállítását hátráltatni, hanem a kikötőkben is. Ezek számítottak az amerikai logisztika legsérülékenyebb pontjainak, hiszen egy-egy apróbb fennakadás is több ezer tonna hadianyagot késleltethetett.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- New Yorkban is elismerést aratott Gundel Károly étterme 20:20
- Gróf Batthyány Lajosné élete 18:05
- Óriási érdeklődés fókuszában Rippl-Rónai József gyönyörű festménye 17:09
- Időnként a Napkirály szellemével is szóba elegyedett a bajor II. Lajos 14:20
- Idén is tíz fiatal zeneművészt ismert el az MVM a Junior Prima Díjjal 14:05
- Csütörtöktől láthatjuk a mozikban a Semmelweis című filmet 13:24
- Egy új világot nyitott meg Enrico Fermi az első atommáglyával 09:50
- Soha nem tudott elszakadni a labdarúgástól a legendás Bozsik József 08:20