Különleges, ritka fotók Freddie Mercuryról néhány hónappal a halála előtt
2019. február 19. 14:56 Múlt-kor
Freddie Mercury, a rockzene történetének egyik legkarizmatikusabb előadója 1991 nyarán már csak árnyéka volt régi önmagának. A Vintage Everyday által összegyűjtött fényképeken is jól látszik, hogy az egykor életerős, vidám természetű, excentrikus zenész lesoványodott, szemmel láthatólag beteg, még az arca is megváltozott, alig lehet őt felismerni.
Korábban
1991 nyarán hivatalosan még nem lehetett tudni, ám már sokan pletykálták, hogy a szexuális irányultságát sohasem titkoló Mercury AIDS-es. Ezt végül egy nappal halála előtt, 1991. november 23-án jelentette be. A háza előtt összegyűlt, főként fotósokból és operatőrökből álló tömeget a rendőrségnek kellett féken tartania.
Perzsa párszi szülőktől az akkor még brit gyarmat Zanzibáron született Farrokh Bulsara néven, Indiában nevelkedett, majd később Angliába költözött. Regényes élete volt, világéletében ontotta magából a slágereket, dalait világszerte ismerik, és még ma is népszerűek, csakúgy, mint a zenész emléke. Jóllehet nem Angliában született, a BBC a száz legnagyobb britről készült felmérésében az 58. helyre került.
Habár már az 1980-as évek végén látszódott rajta, hogy valamilyen titokzatos betegség kínozza, lendülete nem hagyott alább, és továbbra is dalokat írt, amelyeknek albumát azonban már nem kísérte világkörüli turné. Az operáért is rajongó Mercury visszavonult, alig lehetett nyilvánosan látni, egy-egy ilyen szereplése alkalmával az egykori partisztár egy visszahúzódó főnemes benyomását keltette.
Az 1989-ben és 1991-ben is új albummal jelentkező sztár a hozzá közel állók szerint bátran viselkedett az utolsó napjaiban is. A Queen együttes gitárosa, Brian May a Mercuryról szóló könyvében így írt róla: „Soha nem várta el senkitől az együttérzést. Egy rendkívül erős személy volt, mindig szerette, ha ő irányíthatta sorsát. (…) Nem volt a szemeiben sem dráma, sem könnyek. Hihetetlenül önálló volt. Nem éreztük úgy, hogy beszélnünk kéne erről bárkinek is”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Az Eufrátesztől a Magyar Királyságig tartott a kétszer is trónra ültetett II. Mehmed birodalma
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Nemcsak prédikált, a pestisben szenvedőket is gyógyította Sziénai Szent Katalin
- A főapátságot felvirágoztató Uros 800 éves pecsétjét is megtekinthetjük
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap