Korántsem biztos, hogy őrült zsarnok lett volna III. György brit király
2020. július 21. 08:41 Borus György
Korábban
Látlelet: betegségek sora
Történelmi szempontból III. György első betegségének az időszaka volt a legfontosabb és legdrámaibb. Erről szól az 1994-ben készült György király című film is. Az uralkodó 1788 novemberében annyira rosszul volt, hogy már a halálhírét keltették. Decemberben az államtanács (Privy Council) és egy parlamenti bizottság elé hívták a király orvosait, hogy kiderítsék, mire számíthatnak.
Az uralkodóval elég rossz viszonyban lévő walesi herceg köré csoportosuló ellenzéki politikusok reménykedve várták, hogy a trónörökössel együtt hatalomra kerüljenek. A régensi kormányzásról szóló törvényjavaslatot már a Lordok Házában tárgyalták, amikor február elején a király állapota váratlanul javulni kezdett. Elméje kitisztult, márciusban pedig már újra ellátta uralkodói feladatait.
III. György uralkodása során nem ez volt az első „régensválság” (Regency Crisis). 1765-ben is volt egy hasonlóan drámai politikai helyzet. A király ebben az évben is beteg volt, azzal a különbséggel, hogy ekkor a fizikai tüneteket mentális zavarok egyáltalán nem kísérték. III. György annyira magánál volt, hogy felelős módon ő maga javasolta a régensi kormányzásról szóló törvényjavaslat beterjesztését arra az esetre, ha betegségéből nem épülne fel.
Csak halála után, a többi négy periodikus betegség ismeretének a fényében kezdtek el arról pletykálni, hogy III. Györgynek már biztosan 1765-ben is elborult az elméje, csak azt szándékosan eltitkolták. A XIX. századi whig történészek ezt már tényként kezelték. Így alakult ki az a közhiedelem, hogy a király gyakorlatilag egész életén át visszatérő elmebajtól szenvedett.
III. György furcsa betegsége 1801-ben és 1804-ben újra kiújult két-két hónapra. Az utolsó roham, ami egyben uralkodásának végét is jelentette, 1810 októberében kezdődött. A walesi herceg, a későbbi IV. György 1811 februárjától régensként kormányozta Nagy-Britanniát egészen apja 1820 januárjában bekövetkezett haláláig. Tévhit, hogy III. György 1810 után végleg elmebeteggé vált volna. A hetvenes éveiben járó uralkodót látásának és hallásának teljes elvesztése, valamint az időskori szellemi és testi leépülés tette alkalmatlanná feladatainak ellátására.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot 09:50
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric 09:05
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap