Könyörtelenül számolták fel az „emberiség dögvészeit”, a tengeri banditákat
2024. április 15. 18:05 Múlt-kor
Korábban
Védelmi pénz vagy orosz rulett
Az olyan nyugati hatalmak, mint Anglia, Hollandia és Franciaország egyre nagyobb volumenű kereskedelmi tevékenységüknek köszönhetően jelentősen ki voltak téve a kalózok fosztogatásainak, így elemi érdekük volt a kalóztevékenység felszámolása. Hatalmas, lomha hajóik gyorsaság tekintetében a 17. század elején azonban még nem tudták felvenni a versenyt a muszlim kalózok vitorlásaival.
A helyzet akkor változott meg, amikor a berber kalózok ellen háborút hirdető nyugati országok az 1650-es években jelentősen megnövelték flottáikat, és megjelentek a fregattok, amelyek már jobb előzetes esélyekkel vették üldözőbe a muszlim kalózok hajóit. Az angolok és a hollandok a század második felében számos alkalommal arattak győzelmet a kalózok felett, akik így az 1600-as évek végére már jóval kisebb veszélyt jelentettek az atlanti partvidék lakóira nézve, mint néhány évtizeddel korábban.
Kalóz kivégzése egy kora újkori metszeten
A korzárok végül arra kényszerültek, hogy az angol és francia hajókat sértetlenül hagyják közlekedni. Nem jártak azonban ilyen jól a kevésbé tehetős országok színeiben vizeket szelő vitorlások, ők ugyanis a védelmi pénz és szerencse, vagyis a között választhattak, hogy a haramiákkal szembeni nyílt ütközet lehetőségét kockáztatják. A gazdagabb államok kereskedői egy időben ráadásul önszántukból fizettek a berber kalózoknak, mivel így versenyelőnybe kerültek a rosszabb anyagi körülmények között élő társaikhoz képest.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
A berber kalózok, igaz, csökkenő intenzitással, de egészen a 19. század első évtizedeiig folytatták akcióikat, addig, amíg a napóleoni háborúkat lezáró bécsi kongresszuson résztvevő nyugati országok elkötelezték magukat az észak-afrikai kalóztevékenység végleges felszámolása mellett. A berber tengeri banditák akkor szüntették be végleg tevékenységüket, amikor a X. Károly vezette Franciaország 1830-ban annektálta Algériát.
A berber kalózok a csúcsidőszakban, 1580 és 1680 között egyes becslések szerint mintegy 850 ezer embert tettek rabszolgájukká, az évszázadok során pedig összesen több mint egymillió embert. És még jóval az aranykor után, a 18. század végén is képesek voltak arra, hogy foglyul ejtsenek 130 amerikai tengerészt.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
![Múlt-kor magazin 2014/tél](/ih0Ax/label/.cut-640x400/627.jpg)
tél
Múlt-kor magazin 2014
- Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
- Rembrandt, a titokzatos
- Híres történelmi csókok
- Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
- A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
- A Horthy-Hitler-találkozók históriája
- Meghökkentő múltbéli fogások
- A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
- Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/062b595874e4bcb0b118980e80a294b2.jpg)