Könnyekből víz, vízből vér: forradalmi revans az 1956-os melbourne-i vérfürdőben
2021. december 6. 10:39 Múlt-kor
Korábban
Zűrzavaros hetek
Hatvan évvel az olimpiai eszme újjáéledése után egy távoli földrészre esett a választás, és az ausztráliai Melbourne kapta meg a játékok rendezésének a jogát. A déli félteke ellentétes évszakváltásai miatt a nyári olimpiát az ottani nyárra, decemberre időzítették.
A helyszín teljesen szokatlan volt a sportolóknak, merthogy – talán a teniszt kivéve – Európa határainál általában megállt a korabeli sportélet. Mivel az akklimatizálódásra még nem volt ismert és bevált módszer, Magyarországról a tervek szerint már október 24-én elindult volna az első repülőgép a kenguruk földjére. Október 23-án azonban Budapesten kitört a forradalom, és ez mindent megváltoztatott.
A békés diákmegmozdulásként induló demonstráció óráról órára radikalizálódott, és estére már több százezres tömeg követelte a szovjet csapatok kivonását, valamint a sztálinista magyar vezetés leváltását. Miután az állami rádió épülete előtt a fegyverek is eldördültek, az indulatok elszabadultak. Sokan jutottak fegyverhez, és szerte a városban fegyveres csoportok alakultak.
Megkezdődött a harc a szovjet tankok ellen. A vízilabdázók Budapesten rekedtek. Az előzetes egyeztetéseknek megfelelően október végén a francia TAI repülőtársaság szállította volna ki a 111 fős magyar küldöttséget, ám a franciák jelezték, a bizonytalan helyzet miatt egyetlen gépet sem engednek Ferihegyen leszállni.
Október 28-án úgy látszott, hogy győzött a forradalom, és a szovjet csapatok megkezdték kivonulásukat az országból. Így a vízipólósok másnap – miután összeszedték a még barikádokon harcoló csapattársukat, Gyarmati Dezsőt – indultak el busszal Csehországba, mivel a francia légitársaság gépe Prágáig már hajlandó volt eljönni.
Az olimpikonok az Athén–Abadám–Karacsi–Bombay–Szingapúr–Darwin–Sydney–Melbourne útvonalon haladva csak egy héttel (!) a november 4-i prágai indulást követően érkeztek meg két repülőgéppel Ausztráliába.
Ugyanazon a napon, amikor a magyar válogatott megkezdte hosszú utazását a cseh fővárosból Ausztráliába, szovjet tankok ismételten, a korábbinál nagyobb haderővel támadtak Budapestre. Bár néhány fegyveres csoport egészen az év végéig folytatta a harcot, a magyarok szabadságharca elbukott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem avatkozott be a nemzetközi közösség Etiópia olasz lerohanásába
- A diktátor veje
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap