Kerékbe törés, tüzes korona és kannibalizmus – 10 brutális kínhalál a középkorból
2017. július 19. 12:39
Akasztás, felnégyelés, halálra éheztetés és az elevenen megégetés is „kedvelt” módszere volt a középkori hóhéroknak. Bár a „sötét” jelző javarészt az utókor fantáziájának eredménye, azért nem kellett félteni a középkor emberét, ha kegyetlenkedésről volt szó.
Korábban
Az érsek bosszúja
Dante, az Isteni színjáték című híres művében megemlékezik egy bizonyos Ugolino Gerardesca nevű férfiről, aki a pokolban nyakig a földbetemetve egy másik férfi fejét rágta. Ugolino büntetése ugyan Dante fantáziájának terméke volt, de a középkor nagy írója valós eseményekre alapozta ezt a bizarr látványosságot. A Gerardesca család tagjai ugyanis egykor Pisa városának tekintélyes tagjai voltak, azonban 1288-ban a családfő Ugolino konfliktusba keveredett a város érsekével, amelynek során megölte a főpap unokaöccsét.
Az érsek bosszúból Ugolino ellen fordította a város polgárait és letartóztatta a Gerardesca család férfi tagjait, akiket egy toronyba zártak ezután. 1289-ben az érsek úgy döntött, hogy végleg lezárja a konfliktust és a torony kulcsait egy folyóba dobatta. Ugolino és gyermekei pedig rövidesen éhenhaltak celláikban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Eltörölte az utókor Ehnaton vallási forradalmát
- Megtalálták II. Ramszesz fáraó szobrát
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- A Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült az arab államok egyesítésére törekvő Nászer elnök
- Előnyei mellett súlyos károkat is okozott a hatalmas Asszuáni-gát
- Fáraók neve vezette sikerre a hieroglifák megfejtőjét, Jean-François Champolliont
- Túlvilági tippekkel és trükkökkel látta el olvasóit az egyiptomi Halottak Könyve
- A törökök „hitehagyása” hozta létre az Egyiptomban máig meghatározó Muszlim Testvériséget
- Hat évnyi eredménytelen kutatás után ütötte meg a főnyereményt Howard Carter
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.