Kegyetlen megtorló hadjárattal tudta csak megszilárdítani hatalmát Anglia felett Hódító Vilmos
2018. december 10. 16:41 Múlt-kor
Korábban
Összehangolt ellenállás
Az eddigi felkelések alapvetően helyi jellegűek voltak, és hamar leverték őket, mielőtt jelentős csorbát ejthettek volna az új uralkodó tekintélyén. Az összehangolt és széles körű lázadás a normannokkal szemben lassan fejlődött ki, talán pont amiatt, hogy Hastings után nem voltak egyértelmű vezetői az angoloknak. 1068 nyarára azonban ez megváltozott.
Az új ellenállás elsődleges szítói Edwin és Morcar, Mercia és Northumbria névleges earljei voltak. Az új rendszerben kevés valódi hatalmuk volt, és Vilmos területük egy részét külön szétosztotta támogatói között. Számos northumbriai nemes csatlakozott Edwinhez és Morcarhoz, és így tett Æthelwine durhami püspök és Bleddyn gwyneddi király is. A kor egyik legfőbb írott forrása, Orderic Vitalis szerint mind Anglia, mind Wales vezetői hírnököket küldtek szerte az országban, hogy felkelést gerjesszenek. „Általános kiáltás tört fel az igazságtalanság és önkény ellen, amelyet a normannok és fegyvertársaik mértek az angolokra” – írta. „Mindannyian készen álltak együttműködni hajdani szabadságuk visszaszerzésére.”
Ezen erőfeszítések ellenére a felkelés rövid életű volt, és az ellenállás hamar összeomlott, amint Vilmos csapatai végigsöpörtek Közép-Anglián. A szorosabb kontroll érdekében a király várakat építtetett a nagyobb városokban: Warwickban, Nottinghamben, Yorkban, Lincolnban, Huntingdonban és Cambridge-ben. Ennek ellenére 1068 csupán ízelítő volt az elkövetkező felkelésekből.
Vilmos még 1069-ben sem tudhatta biztosnak fogását Anglián – ráadásul nem is uralta az egész országot: befolyása nem terjedt ki Yorknál északabbra. A nagy kiterjedésű Northumbria eleddig kitartott minden, irányítás alá vonását célzó próbálkozás ellen, és innen is indult ki a legnagyobb fenyegetés, amely Vilmos trónjára leselkedett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.