Kegyetlen atrocitások, népirtás és menekülthullám kísérte India és Pakisztán függetlenné válását
2021. március 1. 18:10 Múlt-kor
Korábban
„Sokkal borzalmasabb volt, mint bármi, amit a második világháborúban láttam”
India és Pakisztán 1947. augusztus 14–15-én nyerte el függetlenségét, de az eufória pillanatai nem tartottak sokáig. Az Indiában ragadt muszlimok Pakisztán, a pakisztáni szikhek és hinduk pedig India felé vették az irányt, és több kilométer hosszú menetoszlopokban haladtak a határ felé. A történelem legnagyobb népvándorlása során mintegy 14,5 millió muszlim, hindu és szikh hagyta el addigi lakhelyét.
Az erőszak soha nem látott méreteket öltött. A kettészakadt, vegyes lakosságú Pandzsábban kegyetlen pogromsorozat vette kezdetét, amelyben hinduk, szikhek és muszlimok egyaránt tömegével vesztették életüket. Ezreket csonkítottak meg, a nemi erőszak pedig mindennapossá vált. A nőket és a gyerekeket ugyanúgy nem kímélték, mint a férfiakat.
A szikhek az indiai Amritszárban az utcákon üldözték, majd megerőszakolták a meztelen muszlim nőket, és előfordult, hogy feldarabolták őket. A város muszlim negyede gyakorlatilag teljesen elpusztult. Szimlában biciklivel járőröző szikhek vagdosták le a muszlim járókelők fejét.
A pakisztáni Lahor városában a muszlimok felgyújtották a szikh épületeket, a lakókat pedig lemészárolták. A várostól nem messze fekvő Sehupurában minden szikhet és hindut agyonlőttek. Számos településen választás elé állították a hindukat és szikheket: vagy áttérnek a Próféta vallására, vagy halál vár rájuk.
Egy brit tiszt a következőképpen értékelte az eseményeket: „Sokkal borzalmasabb volt, mint bármi, amit a második világháborúban láttam.” Bár még manapság sem lehet pontosan tudni, hogy a vérengzések hány áldozatot követeltek, a történészek 200 ezer és egymillió fő közé teszik a halottak számát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában tegnap
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot tegnap