Kannibál himnusztól a szent emberhúsig – az emberevés rövid története

Emberhússal a Nirvanába

A kannibalizmus a Római Birodalom virágzásának időszakában Nyugaton is tovább élt (vagy újból megjelent). Bizonyos druida klánok feltehetően bemutattak emberáldozatot, és a kannibalizmust is gyakorolták, a görög és római történetírók pedig több olyan törzsről is beszámoltak, amelyek embereket is fogyasztottak. Szent Jeromos említ egy Attacotti nevű kannibált, míg Hérodotosz egy általa csak „emberevőknek” nevezett törzset.

Hérodotosz emellett még egy remek, a kultúrák sokszínűségére, egyben szabályrendszereik kényszerítő erejére rávilágító történetben tesz említést az emberevésről. Eszerint Dareiosz perzsa uralkodó egy napon magához hívatta a görögök egy csoportját, valamint egy indiai törzs tagjait. Amikor megkérdezte utóbbiakat, mit szólnának ahhoz, ha el kellene égetni a halottaikat, elszörnyedtek, mondván, sohasem láttak még ilyen istentelen dolgot. Dareiosz ezután a görögökhöz fordult. Tőlük azt kérdezte, mit szólnának ahhoz, ha meg kéne enniük elhunyt őseik húsát, ahogy az indiai törzs tagjai, mire undorodva fejezték ki ellenérzésüket. A két kultúra képviselői gyökeresen eltérő elképzelésekkel rendelkeztek arról, mit kell tenni atyáik maradványaival, egy nagyon fontos pontban azonban egyetértettek: az ősök holtteste tabu – egyszerre tisztátalan és szent –, mivel hidat képez az élők és a holtak világa között.  

Vannak olyan szerzetesek és aszkéták, például a hindu Aghori-szekta tagjai, akik pontosan emiatt, vagyis ezen határ átlépésének szándékával fogyasztanak emberhúst. Az Aghorik szerint az univerzumban minden egyformán szent, beleértve az emberi maradványokat is. Míg a mainstream hinduizmusban a holttestekkel való foglalkozás szigorú tabunak számít, addig az Aghorik még a kannibalizmusig is elmennek, hogy ennek segítségével eggyé váljanak a végső valósággal, és eljussanak a Nirvanába. Az 1500-as években tibeti szerzetesek szintén rituális formában fogyasztották brahmin aszkéták kis húsdarabjait, és kiterjedt dokumentációt hagytak hátra a szertartás mögött húzódó, rendkívül komplex hiedelmeikről, amelynek középpontjában a szubjektum és az objektum közötti határok lebontása állt.

Nem tudjuk, meddig kell visszamennünk az időben ahhoz, hogy megtaláljuk azt a pontot, amikor a kannibalizmus transzcendens jelentéstartalommal töltődött fel, az azonban tény, hogy evolúciónk egy pontján az emberevés megszűnt a létfenntartás vagy a dominancia egyszerű eszköze lenni, és tabuvá vált, a szent és a profán találkozási pontjává. Őseink felfedezték, hogy az emberi test egykor tudattal bírt, amelynek eltűnése az embert érző lényből élettelen tárggyá alakította át. Ezt a Gough-barlang lakóitól kezdve a druidákon át a tibeti szerzetesekig mindenki megértette. Bármelyik kultúrát is vesszük, egy dologban mindegyik megegyezik: a ritualizált kannibalizmust gyakorlók nem szeretnének olyanná válni, mint azok, akiket elfogyasztanak.

1. Leningrádtól Ugandáig
2. Kegyetlen ősök és éhező fáraók
3. Emberhússal a Nirvanába

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

tavasz
Múlt-kor magazin 2022

• Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
• A mozsgói Biedermann-kastély
• Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
• A rivaldafényt kerülő Apró Antal
• A holokauszt soproni mártírjai
• Hét híres királygyilkosság
• Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
• A Duna egykori halcsodái
• Szomorú szerelem a szabadságharc idején