Jules Verne több jóslata is félelmetesen pontosan vált valóra
2021. április 3. 13:23 Lados Tamás
Holdutazás a XIX. században
Verne két könyvében is foglalkozott az űrhajózás kérdésével. Az Utazás a Holdba (1865), majd az Utazás a Hold körül (1870) című regények három főszereplője elhatározza, hogy elrepülnek a Földhöz legközelebb eső égitestre. Bár a két történet mintegy teljes évszázaddal korábban íródott, minthogy az amerikai Apollo-program űrhajósai meghódították volna a Holdat az 1960-as évek végén, Verne meglepően pontosan ábrázolta a későbbi asztronauták útját.
A regény hősei egy hatalmas ágyút építve győzik le a Föld gravitációs vonzását, és egy abból kilőtt „lövedékben” ülve indulnak nem mindennapi kalandjukra. Az előkészületek során pedig nagy hangsúlyt fektetnek a kilövésre alkalmas helyszín felkutatására. Hosszan vitatkoznak, hogy a két szóba jöhető lehetőség közül, Texasban vagy Floridában építsék fel a hatalmas ágyút. Választásuk végül Floridára esik – ahol aztán az 1960-as években valóban felépült az Egyesült Államok mindmáig legfontosabb kilövőállomása, a Kennedy Űrközpont.
Verne három űrutazója sikeresen kijut a világűrbe, pályára állnak a Hold körül, és bár leszállniuk nem sikerül, megkerülik azt, és visszatérnek a Földre. Hasonlóan a kilövéshez, Verne a leszállás modellezésében sem tévedett nagyot. A visszatérő „lövedék” és utasai a Csendes-óceánban landolnak, épp úgy, ahogy majd az Apollo-11 űrhajósai is visszatérnek a Földre 1969-ben.
Érdekesség, hogy a könyvben Verne felveti annak lehetőségét is, hogy a jövőben valamikor a fény segítségével hajtsák meg az űrhajókat. Ma már tudjuk, hogy ilyesfajta „napvitorlások” valóban alkalmasak lehetnek az űrutazásra, és bár a technológia fejlesztése még jócskán kísérleti stádiumban jár, 2010-ben a Japán Űrügynökség sikeresen útjára indította a világ első, kizárólag a napfény sugárnyomása által hajtott űrhajót, az IKAROS-t.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2013
- Shakespeare elveszett világa
- Bájitalok a régmúltból
- Grace Kelly és Rainier: monarchia á la Hollywood
- Che Guevara Hollywoodban és a vasfüggöny mögött
- Domján Edit-Szécsi Pál: egy szerelem tíz hónapja
- Magyar űrhajósok a zűrben
- A Tenkes kapitánya
- Garibaldi magyar parancsnoka
- Az évszázad magyar műkincsrablása
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05