Jeruzsálem, az erőszak szent városa
2015. augusztus 7. 17:50
Korábban
A kettészakított város
A háború alatt mindkét városrész lakosságának etnikai összetétele jelentősen megváltozott. A jordán fennhatóság alatt álló óváros zsidó negyedének kétezer lakóját kitelepítették, és a Nyugat-Jeruzsálemben élő mintegy harmincezer arab is kénytelen volt elhagyni otthonát.
A határvonalat egy rosszul kihegyezett ceruzával rajzolták meg, így jöhetett létre a két városrész között fekvő semleges, romos terület, a senki földje. Aki a pár méter széles sáv közelébe merészkedett, az életét kockáztatta, a határt ugyanis jordániai orvlövészek felügyelték. Tony Kollek, az 1965-tól Jeruzsálem élén álló, magyar származású polgármester keserűen összegezte tapasztalatait: „Alig volt olyan hónap, hogy valakit nem öltek vagy sebesítettek meg a határon, vagy legalább ne dobták volna meg kővel. Amikor felpanaszoltuk az eseteket a jordániai hatóságoknál, bocsánatkérően csak annyit mondtak: ’Az egyik katona megőrült.’”
A határ mentén betonfalak és szögesdrótok sorát húzták fel, és mindkét oldalra több ezer aknát telepítettek. Mindössze a keresztény papságnak, a diplomatáknak, és a szerencsésebb turistáknak volt lehetősége átjutni az egyetlen határátkelőn, az ún. Mandelbaum-kapun. Bár a fegyverszüneti egyezmény értelmében az izraeliek szabadon látogathatták volna a Siratófalat, Izraelnek pedig biztosítania kellett volna, hogy a Betlehembe vezető főutat használhassák a jordánok, egyik fél sem tartotta be a megállapodást.
1952-ben Jichák Ben Cvi, Izrael második köztársasági elnöke, majd 1953-ban a Külügyminisztérium is Jeruzsálembe költözött. A válasszal Huszein király sem késlekedett, és 1953 nyarán kijelentette: Kelet-Jeruzsálem a Jordán Királyság „alternatív” fővárosa. A külképviseletek Izrael esetében gondban voltak, ugyanis tudták: amennyiben a városba teszik át a székhelyüket, közvetve elismerik Izrael jogát Nyugat-Jeruzsálem birtoklásához. Ennek ellenére a 60-as évek közepére már húsz külföldi követség működött Jeruzsálemben.
A két ország vezetőinek Jeruzsálemmel kapcsolatos lépései azonban elsősorban szimbolikusak voltak, és kevés – városfejlesztési szempontból – meghatározó intézkedést foganatosítottak. A nyugat-jeruzsálemi utcákat hajléktalanok tucatjai rótták, és mindenhol kupacokban állt a szemét. A környező arab államokból rengeteg szefárd zsidó érkezett, akik nyomortelepeken, a kelet-európai származású askenázi zsidóktól teljesen elkülönülten élték mindennapjaikat. Maga Nyugat-Jeruzsálem is több részre szakadt.
A keleti városrészben sem volt jobb a helyzet. Az óváros tele volt palesztin menekültekkel, a turisták tömegeit vonzó szent helyek környékén pedig megszokottá vált a mezítlábas, kéregető gyerekek jelenléte. A legfőbb közlekedési eszköznek a szamár számított. És bár a két településrészen az 50-es években beindult a lassú gazdasági fejlődés, hamarosan teljesen új korszak köszöntött be a város életében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rendszerváltás
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Nagy Imréék újratemetésén a kommunista rendszer is sírba szállt
- Katonai erővel sem tudta megakadályozni a litván függetlenséget Moszkva
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.