Ittas kőtolvajokat fogtak a megrongálódott Notre-Dame-ban
2020. március 23. 12:09 MTI
A The Parisien című napilap vasárnap jelentette, hogy a biztonsági őrök két ittas férfit találtak a napokban a katedrálisban, amely tavaly áprilisban rongálódott meg súlyosan a tetőszerkezetében kiütött tűz miatt. A lap szerint az építési területre behatoló férfiakat kedden egy vitorlavászon alatt találták meg az őrök. A tolvajok köveket akartak lopni a templomból, hogy eladják azokat.
Korábban
Már a feketepiacon árulják a több mint 800 éves gótikus székesegyház köveit. Az interneten pedig sok hamisítvány is feltűnt – mondta Andre Finot, a katedrális szóvivője.
A pusztító tűzvész utáni helyreállítási munkálatokat hétfőn állították le a Notre-Dame székesegyházban a koronavírus-járvány terjedése miatt. Ezt megelőzően naponta mintegy száz munkás dolgozott a templomban.
A munkával azért álltak le, mert a meglévő fertőtlenítési lehetőségek nem garantálták az építkezésen dolgozók biztonságát. A megerősítési munkákat az eredeti tervek szerint az első félév végén fejezték volna be. Rövidesen kezdődött volna a munkák legkényesebb szakasza, a tűzvész előtt a székesegyház köré emelt állványzat lebontása.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap