Isztambulban találtak meg egy New Yorkból ellopott Picasso-képet
2016. február 1. 12:05 MTI
Isztambulban találtak meg egy több millió dollárt érő Picasso-festményt, amelyet egy New York-i műgyűjtőtől loptak el. Az 1940-ben készült festmény a spanyol mester korabeli múzsáját, Dora Maart ábrázolja fésülködés közben.
Korábban
A Femme se coiffant (Fésülködő nő) című képet egy többhetes fedett akció eredményeként foglalta le a török rendőrség, amely letartóztatott két orgazdát is - jelentette szombaton az Anadolu török hírügynökség. A beszámoló szerint a rendőrség civil ruhás ügynökei műgyűjtőnek adták ki magukat, és két alkalommal is találkoztak az eladókkal a kikötőben, előbb egy szállodában, majd egy jachton. Az adásvétel egy kávézóban történt volna meg, ahol azonban a rendőrség rajtaütött az orgazdákon.
A bűnözők 8 millió dollárt kértek a képért, de az álruhás rendőröknek "sikerült" 7 millióra lealkudni az árat. Az 1940-ben készült festmény a spanyol mester korabeli múzsáját, Dora Maart ábrázolja fésülködés közben. A rendőrség egyelőre óvakodik azt állítani, hogy a New Yorkból ellopott kép lett meg, mivel már többször is előfordult, hogy bűnözőktől elkobzott műalkotások hamisítványnak bizonyultak. A "Picassónak tűnő festmény" eredetiségét az isztambuli Mimar-Sinan szépművészeti egyetemen vizsgálják.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap