Ismeretlen betegségek és kiszámíthatatlan időjárás is fenyegette az első amerikai kolóniát
2024. szeptember 30. 18:05 Múlt-kor
Korábban
Szúnyogok és indiánok
A telepesek a Jamestown Islandnek nevezett szigetet (amely akkoriban még félsziget volt) választották ki bázishelyükül, mivel a London Companytól kapott utasítások azt javasolták nekik, olyan helyet válasszanak, amely más európai hatalmak – elsősorban a spanyolok, a franciák és a hollandok – esetleges támadásától jól védhető.
Habár voltak őslakosok a környéken, a telepesek örömmel konstatálták, hogy a félszigeten nem voltak rajtuk kívül emberek.
Ennek okára hamar fény derült: Jamestown Island meglehetősen mocsaras terület, ahol sok a szúnyog, és elszigeteltsége miatt kevés a vadászható állat. A malária állandó veszélyt jelentett, és a James folyó torkolatának enyhén sós vize mérgezést, dizentériát és más megbetegedéseket okozott, mégis erre az egyetlen vízforrásra hagyatkozhattak csak a telepesek anélkül, hogy elhagyták volna a félsziget viszonylagos biztonságát.
Annak ellenére, hogy az indiánok láthatóan nemigen tartottak igényt a területre, kevesebb mint két héttel a telepesek megérkezése után megtámadták őket, és egyikőjüket meg is ölték.
A telepesek hamar felhúztak egy háromszög alaprajzú erődítményt, és az eredeti várakozásokkal szemben nem tudtak az indiánokkal való kereskedelemből megélni – a további Angliából érkező utánpótlásra voltak utalva.
Telepesek építik Jamestown falait.
Az újabb érkező hajókkal 500 fősre duzzadó kolónia 1609-1610 telén súlyos éhínségen ment keresztül, amelyet mindössze 60 fő élt túl, ez az „éhezés idejeként” vonult be a történelembe.
Az azóta előkerült nyomok szerint a kannibalizmustól sem riadtak vissza az elkeseredett emberek, gyilkosságra azonban nincs bizonyíték – az emberevés nagy valószínűséggel kimerült a halottak elfogyasztásában.
A későbbi években sem segített Jamestownon az, hogy mindig a London Company által kijelölt, gyakran az Újvilágban még sosem járt emberek gyakorolták az irányítást, akik miatt nem érvényesülhettek azok az emberek, akiknek készségeik vagy szakmájuk lehetővé tette volna a helyzet jobbítását.
A kolónia a rossz vezetés miatt következetesen veszteséget termelt az egyre türelmetlenebb részvényeseknek, ami zsarnoki módszerekhez vezetett, és mind élhetetlenebbé tette a viszonyokat Jamestown telepesei számára.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek
- Luxemburgi Zsigmond parancsát megszegve rohantak vesztükbe a keresztesek Nikápolynál
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Két év ostrom után Bécsújhely mégis kénytelen volt megnyitni kapuit Mátyás király előtt
- Máig rejtély, hogy hova temették el Kazimierz Pułaskit, az az amerikai lovasság egyik atyját
- Kétségbeesett puccskísérlet sem tudott változtatni a japán császár álláspontján a II. világháborús kapitulációt illetően
- Még a római katonákban is félelmet keltettek Arkhimédész zseniális hadigépei
- Csak a gorbacsovi peresztrojka idején térhetett haza Jurij Ljubimov tegnap
- Ismeretlen betegségek és kiszámíthatatlan időjárás is fenyegette az első amerikai kolóniát tegnap
- Az Erdélyben élő nemzetiségek békés együttélését hirdette Sütő András tegnap
- Házy Erzsébetről rózsafajtát és tehetségkutató énekversenyt is elneveztek tegnap
- Színes programokkal várja az érdeklődőket az Őszi Kulturális Fesztivál Szegeden tegnap
- Nemzedékének legendája volt Maggie Smith, aki Makk Károly filmjében is játszott tegnap
- Autóbaleset vetett véget James Dean látványosan induló karrierjének tegnap
- A szovjet vezetés paranoiája 1983-ban majdnem a harmadik világháború kirobbanását okozta 2024.09.29.