Így tette a Vezúv a holtak városává Pompejit

2018. április 5. 10:06 Múlt-kor

Kr.u. 79-ben a Római Birodalom egyik legnagyobb városa egy szempillantás alatt eltűnt a térképről. Pompeji kikötővárosát és lakosságát hamu és kő temette maga alá. A kutatóknak most lehetőségük van arra, hogy a város haláltusáját óráról órára rekonstruálhassák.

Korábban

Az első figyelmeztetés kora hajnalban érkezett, 79 augusztus 24-én. Az itáliai Pompeji kikötővárosában az emberek arra ébredtek, hogy házaik rázkódni kezdtek. Ezután egy újabb, kisebb földrengés sújtotta a Nápolyi-öbölben fekvő, nagy kikötővárost. Mégis, a több mint 20.000 lakos többsége nyugodtan aludt tovább.

Mikor a nap néhány órával később felkelt, úgy tűnt, nincs semmi baj; hogy csak egy újabb forró, nyári nap virradt fel. A kereskedők a piacon gyümölcsöt, kenyeret, zöldségeket és friss halat kínáltak, a vevők az árukat kóstolgatták. Pompeji központjában, a pékségben a pék a kenyereket a sütőbe csúsztatta, a termékenységistennő, Ízisz templomában pedig a papok épp a szertartásokkal voltak elfoglalva.

Dél körül a város nagy villáiban a rabszolgák hozzáláttak az ebéd előkészületeihez. A jómódú kereskedő, Gaius Julius Polybius főutcán (a Via dell’Abondanzán) lévő luxusvillájának lakói is az ebéd elkészítésével foglalatoskodtak. Gaius Julius mellett jelen volt a neje, öt gyermeke, az unokaöccse és annak állapotos felesége, valamint –természetesen – a család rabszolgái is.

Épp hozáláttak volna az ebédhez, mikor világuk egy csapásra összeomlott. Fülsiketítő zajjal kísérve megremegett a föld és még a legnagyobb épületek is meginogtak. Rögtön ezután Pompeji hüledező lakói szeme láttára a körülbelül 10 km-re, északra fekvő Vezúv hatalmas hamu- és tajtékkőoszlopot lövellt ki magából. Lassan elsötétedett az ég. Hamu, habkő és törmelék záporozott Pompeji házaira és rémült lakosaira. Elérkezett az Ítélet Napja.

Eső hamuból és kőből - Misenum, augusztus 24, 13.00

Ezen, a Pompejiek számára oly katasztrofális napon a 18 éves ifjabb Plinius épp nagybátyja misenumi házában tanult, kb. 30 km-re, északnyugatra Pompejitől. Ez a város volt az anyakikötője a rómaiak egyik legnagyobb flottájának, melynek Plinius nagybátjya, idősebb Plinius volt az admirálisa. A házból az ifjú jól láthatta azt a hatalmas hamuoszlopot, melyet a Vezúv lövellt ki magából a Nápolyi-öböl túlsó partján. Az eseményről később ezt írta egy levélben a történetíró Tacitusnak: „Úgy lehet a leginkább leírni, mint egy fenyőfát: egy hatalmas törzs, mely ágakra bomlik, egyes helyeken fehér, máshol vörös erezettel, a levegőbe pöfögött nagy mennyiségű port és hamutól elmosódott kontúrokkal.”

Plinius levele az egyetlen szemtanúi beszámoló, ami a történészek birtokában van arról az eseményről, mely alig 24 óra leforgása alatt a várost és környékét letörölte a térképről. Vulkanológusok, régészek és más tudósok számos adatot gyűjtöttek össze a katasztrófáról és így rekonstruálták Pompeji utolsó óráit.
Kutatásuk eredménye alapján a felhő, melyet Plinius Misenumból láthatott, izzó hamuból és tajtékkőből állt, melyet a Vezúv lövellt ki magából közel 1000 km/órás sebességgel. Másodpercenként kb. 10.000 tonna vulkanikus anyag került így a levegőbe. A kitörés után néhány perccel a hamu és a törmelék már egy gigantikus, 15 km magas oszlopot formált. A hamu és a könnyű habkő egy részét a szél észak felé fújta, ahonnan Pompejire hullt.

A rémült lakosság a házakban keresett fedezéket. Gaius Julius és családja a rémülettől megdermedve hallgatta, ahogy a tetőre kövek és szikladarabok hullanak. Másfél órával a robbanás után a kőeső és a kitörések egyre hevesebbek lettek. A lakosoknak meg kellett gyújtaniuk a mécseseket, bár még csak a nap felénél jártak.

következő oldal 1 / 5