Így maradt rejtve a nyilvánosság elől a Manhattan-projekt titkos városa

Elképzelni sem lehetett jobb lakhelyet

Bill Wilcox büszke volt a városára. A kezdetek óta itt lakott – még mielőtt a szántóföldekből munkásszállók, házak és kertek lettek volna, még mielőtt egyetlen műút vagy járda elkészült volna, mielőtt egyetlen tekegolyó legurult volna a pályán – ő már akkor itt élt, amikor még neve sem volt a településnek. Wilcox 1943-ban érkezett Kelet-Tennessee e részére, nem sokkal azután, hogy kémia szakon elvégezte a főiskolát. Az egyik első lakója volt annak a helynek, amelyet később Oak Ridge-nek neveztek. Évtizedeken keresztül itt élt és dolgozott, később pedig ő lett a település helytörténésze. „Nem tudok elképzelni jobb helyet, ahol lakni lehet” – mondta egy 2013-as interjúban.

Oak Ridge azonban nem olyan, mint Amerika többi külvárosi negyede. A városkát az Egyesült Államok kormánya tervezte meg és építette az 1940-es évek elején az uránnal és plutóniummal dolgozók számára, az atombomba előállítását célzó Manhattan-projekt részeként. Ahogy haladtak az atomfegyverrel kapcsolatos fejlesztések, úgy növekedett a település is. 1945-re egy sűrűn lakott, külvárosi jellegű lakónegyed jött létre, amelyben körülbelül 75 000 ember élt. A háború végére Oak Ridge volt Tennessee állam ötödik legnagyobb városa, miközben mindvégig titokban kellett volna maradnia.

A titkos település számára helyszínt kereső kormány sokkal rosszabb helyet is választhatott volna Oak Ridge-nél. A Clinch folyó a közelben folyt, a topográfia természetes elzártságot kölcsönzött neki, Kelet-Tennessee-ben pedig bőséges volt az elektromos áramellátás a New Deal keretében megvalósult közmunkaprogramok fejlesztéseinek köszönhetően. A Knoxville-től 30 kilométerre lévő helyszín viszonylag távol volt mindentől, de közel volt néhány vasútvonalhoz anélkül, hogy közvetlenül mellettük lett volna. Mielőtt a szövetségi kormány megszerezte az 59 000 holdnyi területet, a már létező település főként a völgyekbe ékelt, nem összefüggő szántóföldekből állt. A veszélyes munka helyszíneit szétszórták a térségben, hogy minél elkerülhetőbb legyen a katasztrófa – a mérnökök úgy gondolták, hogy az egyik helyen bekövetkező tüzet vagy robbanást esetleg felfoghatják a dombok.

1942-ben Leslie R. Groves, a Manhattan-projektet irányító, az amerikai hadsereg utászhadtestéhez tartozó tiszt iránymutatása mellett a kormány emberei megkörnyékezték az itt élő családokat – akik közül sokan nemzedékek óta birtokolták földjeiket – és „gyorsított eljárásban kilakoltatták” őket, mondja Martin Moeller Jr., a National Building Museum vezető kurátora és a témával kapcsolatos kiállítás szervezője. Néhányan pert indítottak, de alapvetően működött a terv, mondja Moeller. Ő ezt jelentős részben a szervezők egyik megtévesztése hatásának tudja be: azt mondták az embereknek, hogy robbanóanyag tesztelésére szolgáló terület lesz, így azokat, akik nem lettek volna hajlandóak elköltözni, az állandó robbanások és egyéb zaj fenyegetése győzte meg. A hazugság „viszonylag sikeres volt, és senki sem kérdőjelezte meg” – mondja Moeller. Elvégre hogyan tudhatták volna elképzelni, mire készült valójában a kormány? „Ez általában véve elhajtotta innen az embereket.”

Mire Wilcox megérkezett 1943 októberében, a dolgok már simábban mentek. „Szántóföld volt, lehetett látni, de ahová nézett az ember, építkezés folyt” – emlékszik vissza. Első itt töltött napján valósággal megrándult a nyaka a sok körbenézegetéstől. A teherautók és emberek folyama, a szerszámok zaja, és néhány tábla, amely a be nem avatottak számára titkosírásnak tűnhetett. Az utak még nem voltak aszfaltozva, a járdákat deszkákkal helyettesítették – legalábbis egy rövid ideig. A város gyorsan növekedett. A legtöbb helyet a laboratóriumok foglalták el, de az egyszerű szállások helyett az építészek és tervezők a külvárosi külső mellett döntöttek, a terület egy mérföld széles és hat mérföld hosszú sávjában egycsaládos otthonokat létrehozva. „Létfontosságúnak tartották azt, hogy ezek a magasan képzett tudósok és mérnökök minden tekintetben kényelemben érezzék magukat” – mondja Moeller. Munkájuk – többek között a dúsított urán előállítása – nehéz volt, teszi hozzá, és az elhatározás az volt, hogy „egy igazi város minden komfortjára szükségük van ahhoz, hogy a lehető leghatékonyabban dolgozhassanak.”

1. Elképzelni sem lehetett jobb lakhelyet
2. Az ideiglenes lakhelyek, amelyek máig állnak

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

­ősz
Múlt-kor magazin 2019

• Széchenyi Zsigmond vadászkalandjai
• Az 1990. októberi taxisblokád
• Az amerikai modernizmus első nagyasszonya
• 1918 - Az őszirózsás forradalom tündöklése és bukása
• A zselízi Eszterházy-kastély
• 1849 - Az aradi vértanúk tragédiája
• A szesztilalom rettegett szélmalomharcosa
• A Drechsler-palota különc asztaltársasága
• Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől