Így látta a két háború közti Magyarországot az Andrássyak közé beházasuló svéd grófnő

„A piros sportautó nagy sebességgel robog a meleg, csillagfényes éjszakában. Vihar söpör végig a pusztán. A nyílegyenes országutat akácfák szegélyezik. A szél leszaggatja a fehér virágokat a fáról (...) Mintha hóvihar tombolna tavasszal, különös, valószerűtlen, forró és bódítóan illatos hóvihar. Ez a kép rémlik fel bennem, ha a Magyarországon töltött boldog éveimre gondolok. Mintha az Ezeregyéjszaka meséinek színes, egzotikus, vérszagú és rózsaillatú világában éltem volna. Az a régi, feudális Magyarország nincs többé. Elsöpörte a vihar, mint a pusztai akác virágait a szél.” Varázslatosan kezdte visszaemlékezését 1948-ban gróf Andrássy Imréné, született Stella Kuylenstierna már a svédországi szülői ház biztonságában. Az első világháború után került Magyarországra, s a második világégés miatt kényszerült elhagyni otthonát 1945-ben. Lebilincselő memoárja, Ég a puszta címmel egy ideje Kúnos László fordításában magyarul is olvasható. Az asszony egy puritánabb és polgárosultabb kultúrából érkező szemével, ám befogadó módon, idetartozóként mesél rólunk, magyarokról és „feudális” viszonyainkról. Humoros és megható történeteket fűz össze az arisztokrácia különc szokásairól és tagjairól, majd a háborúról, a menekülésről.

Lepraszérum a kertészlakban

A nemesi származású Stella 1918-ban a 16 éves stockholmi gimnazista lányok gondtalan életét élte, és zongoristakarrierről álmodozott. A Csak egy kislány van a világon kezdetű nóta hallatán kedvelte meg a magyarokat, találkozása a stockholmi magyar nagykövetség attaséjával, „Antracit” gróffal pedig lángra gyújtotta.

Kiderült, hogy a kimondhatatlan nevű, jóképű katonatiszt – Andrássy Imre – egy dúsgazdag magyar arisztokrata család tagja. Ez átmenetileg éppen nem volt igaz, mikor a gróf harmadszor kérte meg Stella kezét, hiszen a Tanácsköztársaság alatt megfosztották vagyonától. Végül a szülők is beleegyeztek, hogy 1919. december 16-án lányukat oltár elé vezesse egy katolikus „balkáni” gróf.

A pár 1920 májusában érkezett Budapestre, az Andrássy-palotába. A családi legenda szerint Imre édesanyja, Esterházy Mariette egy figyelmetlen mozdulatával félmillió arany frank értékű falikárpit-sorozatot vásárolt egy párizsi aukción, s férje egy egész palotát építtetett a hatalmas méretű gobelinek köré.

Stella anyósától nem csak olyan fényűző fortélyokat látott, hogy a gyöngysort minden évben meg kell fürdetni a tengerben, különben elveszíti a fényét. Azt is megtanulta tőle, hogy a gazdagsággal nem illik hivalkodni, s egy „arisztokrata asszonynak nagy elvárásoknak kell megfelelnie. Orvosnak és papnak kell lennie az alattvalói számára. Velük kell lennie a bölcsőtől a sírig.”

A sok kastély közül először Homonnára, a trianoni békekötés után elcsatolt területre költöztek. Azt mondják, az első világháború alatt a birtok borospincéje állította meg a főváros felé tartó oroszokat. Andrássy Imrét letartóztatták, a vád szerint 1923-ban felgyújtotta a kastélyt, hogy a beszállásolt cseh katonákat kiűzze. Hétszázezer cseh korona óvadék fejében került szabadlábra. Ezután költöztek magyar területre, a Zala megyei Letenyére. Legjobban ezen az elbűvölő helyen érezték magukat, itt nőttek fel gyermekeik, Mária, Erzsébet és Imre.

„Csodálatosan gazdag életet éltem itt a gyermekeimmel, a könyveimmel, a zenével, a szociális munkámmal” – írta a svéd grófné. Az országos Tuberkulózis Elleni Liga elnöke volt, Svéd Szent Brigittáról elnevezett gyermekotthont alapított. Letenyén felvilágosítómunkája következtében 24%-kal csökkent a gyermekhalandóság.

Meghívta szülőhazájából John Reenstierna professzort, s a kertészlakból kialakított laboratóriumban férjével részt vettek a világraszóló felfedezés, a juhok véréből előállított lepraszérum kikísérletezésében. Az uppsalai egyetem ünnepségén az étlapot a letenyei birtok fényképei díszítették.

Stellát érdekelte az egyszerű emberek élete. Az aratómunkások szokásait megfigyelve szellemes jellemzést adott a magyarokról. Minden aratómunkás külön, a saját ízlése szerint főz, pedig praktikusabb lenne közös konyhát felállítani, tehát a magyarok szerinte rendkívül individualisták.

Magyarországon minden egyéni, ez megmutatkozik a cifrázott tánclépésekben is. A legtöbb magyar ékesszóló, mint az aratóünnepen köszöntőt mondó legények. A magyar ember szabad, ne korlátozzák például kötelező zárórával, mikor esténként mulatni akar.

Kétszáz kilós disznó a hátsó ülésen

1941 áprilisában a Szerbia felé átvonuló német hadosztály járművei virágvasárnapra ellepték a kastély parkját, az ablakból is látható határfolyó, a Mura hídját lebombázták.

A grófné szeptembertől Kincses Újság címmel képes hetilapot indított a szegényebb asszonyok számára, akik a kiadó fővárosi segélyirodájában közvetlenül fordulhattak hozzá problémáikkal.

Az év őszén idősebbik lánya, Mária férjhez ment Cziráky Pál grófhoz, s a házaspár elköltözött a Vas megyei Kenyeribe. Hamarosan megszületett fiuk, József. A vőlegény édesanyja, Andrássy Ilona 1914-ben követte első férjét, Esterházy Pált a háborúba.

Huszárruhában teljesített futárszolgálatot a közelében, megvédeni mégsem tudta, Esterházy Pál hősi halált halt a fronton. Ilona ápolónőként próbálta feldolgozni a gyászt az olasz hadszíntéren.

1917-ben feleségül ment első férje legjobb barátjához, Cziráky József grófhoz. Mária, anyósa példáját követve, a kis Józsival „beköltözött Palihoz a bunkerbe. A légvédelmi alakulat katonái (…) Józsit egyszerűen Bunkinak szólították, hiszen már a születése előtt is itt lakott velük”.

1944 őszén Letenyén agyonlőtték az adóbehajtót. A grófné gyermekeivel másnap örökre elhagyta „imádott” faluját, soha többé nem látta viszont legkedvesebb otthonát.

Karácsony előtt lányai autóval indultak Letenyére abban a reményben, hogy él még az ünnepekre rejtegetett disznó. Bizarr látványt nyújtott a kastély előcsarnokában díszelgő, rózsaszínű selyempapírba csomagolt repülőgépmotor.

A társalgó pompás bútorait Tiranából „mentette ki” De Angelis osztrák tábornok. A barokk stílusú garnitúrát Mussolinitől kapta nászajándékba Geraldine albán királyné, aki született Apponyi lány volt.

Bakfisként az Andrássyakkal rokonságban álló Károlyi Lászlóné Apponyi Fanny zebegényi Virágegyletében Rózsa néven vett részt különc nagynénje „luxusparaszti” életében. A letenyei disznóvágás sikerrel járt. A lányok harctéri területeken keresztül, a kétszáz kilós állattal a hátsó ülésen indultak vissza Kenyeribe.

Koronázási hintó a citromsárga repülőtéri traktor mögött

1944. december 20-án jelent meg a Kincses Újság utolsó száma. Ekkor az oroszok már a Városligetig jutottak. Egy vasúti tiszt barátjuk értesítette Andrássy Imrét, hogy nyugat felé egy országút részben szabad. A grófné még beszaladt apósa kastélyába a csodatévő krasznahorkai Madonna-festményért, szükség is volt útjuk során a családi ereklye képességeire.

A házaspár sikeresen eljutott az osztrák határtól ötven kilométernyire fekvő Kenyeribe. A birtokon repülőteret hoztak létre, a magyar pilótákon kívül itt állomásozott a híres német Immelman repülőszázad, ők tartották a harckocsikilövés világrekordját. Március végén az orosz páncélosok közeledte miatt evakuálni kellett a repülőteret és a kastélyt. Összetákolt kocsikon, cséplőgépkerekeken indultak útnak a menetparancsot kapott pilótákkal együtt Cenk felé.

A Széchényiek már nem tartózkodtak ott. Mivel a motoros járműveket a hadsereg kisajátította, a kocsimúzeum aranyozott, girlandokkal díszített, ezúttal kolbásszal és kézigránáttal telepakolt koronázási hintóját kötötték a citromsárga repülőtéri traktor után.

A lángoló Sopronban Wallenberget keresték, sikertelenül. Végre átjutottak a határon, s megkezdődött a hónapokig tartó kimerítő hajsza éhezve, fázva az Alpokon keresztül. Wiener Neustadtban az SS-parancsnok likvidálással fenyegetőzött, ha továbbindulnak. Mikor eltűntek a németek, lánya tiltakozása ellenére, miszerint indulási parancsot csak tiszt adhat, a grófné elkiáltotta magát: „Előre!”, s ezzel felrázta a sorsába beletörődő csapatot.

Imre lemaradt a nehéz társzekérrel, ezért a következő városban felesége a rúzsával írta fel egy ház falára, melyik úton mennek Mariazellbe. A kegyhely apátja felháborító érzéketlenséggel kérdezte: „Tulajdonképpen miért menekültek el? Nem történik semmi rendkívüli. Azon kívül, hogy az oroszok kicsit illetlenül bánnak a nőkkel.”

A grófné érthető módon különösen sokat foglalkozott az orosz katonák által elkövetett nők elleni erőszakkal. Sógornője, gyönyörű fiatal menyasszony unokahúga, számos ismerőse osztozott „milliónyi magyar nő sorsában”. A német kapituláció után hónapokig egy vadászház biztonságában éltek, majd 1945 őszén leköltöztek Klagenfurtba, ahol az asszony a Vöröskeresztnél talált titkári állást. A várost „elárasztották a világ minden sarkából ide érkező menekültek”.

Megismerte a 12 éves Pistát, aki azzal kereste a betevőjét, hogy küldeményeket csempészett át a vasfüggönyön. A kis Pista hiába imádkozott, elveszítette az egész családját. Stellának ez adta az ötletet, hogy elzarándokoljon Rómába a pápához segítséget kérni a számkivetettek számára. Később visszaemlékezését is ennek szellemében vetette papírra: „Egy éven át én is a földönfutóknak ehhez a sokaságához tartoztam, értük is írom ezt a könyvet, abban a reményben, hogy a világ segít rajtuk – amíg nem késő.”

1946 tavaszán érkeztek meg Svédországba. Stella örömében bukfencezett édesanyja ágyában. Évekkel később az asszony az Egyesült Államokba költözött, Imre csak az 1960-as években követhette. Megelőzve korukat részt vettek Telkes Mária napenergia-kutatásaiban. Stellát leginkább az érdekelte, hogy lehetne hasznosítani a fejlődő országokban. Andrássy Imre 1985-ben, felesége, a svéd grófnő 1998-ban hunyt el. Emléküket immár könyv is őrzi Magyarországon, s nem csak a letenyei parkban elültetett svéd virágok újra és újra kihajtó utódai, ahogy egykoron Stella jósolta.