Így ábrázolták a szovjet tudományos magazinok a világűrt és az azt meghódító embert
2020. március 22. 16:38 Múlt-kor
Korábban
Fantáziálás után színre lépett a tudomány
A szovjet művészek jellegzetes, egyedi szemléletét a tudományos fantasztikus világok ábrázolásában egyfelől a tudomány és a technika robbanásszerű fejlődése, másfelől a művészek és tervezők lelkesedése formálta a tudomány több területén elért felfedezések iránt. A művészek gyakran műszaki képzettséggel is rendelkeztek. Az alkotni vágyókat a nagyszámú kiadvány, könyv, kisregény és novella, illetve az 1920-as években megjelenő, majd az 1950-es és az 1960-as években dömpingszerűen a filmszínházakba kerülő tudományos-fantasztikus filmek inspirálták.
Jóval a Holdra szállás megvalósulása előtt a feltalálók és az élénk fantáziájú filozófusok meg voltak arról győződve, hogy a bolygók közti, sőt az univerzumok közti utazás, előbb vagy utóbb lehetséges lesz. Oroszországban ezek az elképzelések Konsztantyin Ciolkovszkij (1857-1935) könyvei révén széles körben elterjedtek.
Ciolkovszkij szerint nemcsak a Földön alakult ki fejlett civilizáció, hanem más planéták is intelligens életnek adnak otthont szerte az univerzumban. A modern rakétatechnika elméleti megalapozója szerint egy magasan fejlett földönkívüli civilizáció képes az anyag szerkezetét befolyásolni, csakúgy mint a természetben lejátszódó folyamatokat. Ciolkovszkij szorgalmazta az emberiség kilépését a világűrbe.
A szovjet írók színes és hihetetlen történeteket alkottak az idegen civilizációkkal való kapcsolatfelvétel formájáról, majd az 1970-es és 1980-as években a fantáziálgatás a háttérbe szorult és átadta helyét azoknak a krónikáknak és tudományos cikkeknek, amelyek már a valós űrprogramok történetével és azok eredményeivel foglalkoztak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 20:20
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait 18:05
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit 14:20
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál 13:20
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap