Hruscsov látogatása Amerikában
2025. március 9. 10:35 Kávássy János
A komikus megjelenésű, karakterében végletesen impulzív Nyikita Szergejevics Hruscsov emléke legtöbbünk számára egybeforrt a hidegháborús szembenállás egyik legfeszültebb időszakával. Washington és Moszkva kapcsolatai az 1960-as évek első felére olyan mélypontra jutottak, amelyben a harmadik világháború, egy globális nukleáris összecsapás megvívása sem tűnt valószínűtlennek. Ebben a nyomasztó, kiszámíthatatlan időszakban az Eisenhower-adminisztráció történelmi jelentőségű körutazást szervezett a szovjet kommunista párt első emberének.

Hruscsov amerikai látogatása során
Az SZKP XX. kongresszusán 1956 februárjában Nyikita Szergejevics Hruscsov nemcsak a sztálini korszakot bírálta, de egyben meghirdette a „békés egymás mellett élés” gondolatát is, amely retorikailag és logikailag is eltért a permanens forradalom koncepciójától.
Ugyanakkor november 18-án, közvetlenül az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eltiprása után Lengyelország moszkvai nagykövetségén, a nyugati országok képviselői előtt a kommunizmus végső győzelméről értekezett. Ekkor jelentette ki, hogy „el fogunk temetni benneteket”.
Bár az eredeti oroszban a szovjet első titkár úgy fogalmazott, hogy „mi vagyunk a sírásóitok”, s az angol „we will bury you” részben a személyi tolmácsának ad hoc nyelvi leleménye volt, külön magyarázat nélkül is nyilvánvaló, milyen hatást gyakorolt e kijelentés az Elbától nyugatra.

Két évvel később, 1958. november 10-én az NDK-ból való tömeges emigrációra válaszul ultimátumot adott az 1945 óta négyhatalmi megszállás alatt álló Berlin kérdésében: arra szólította fel a nyugati nagyhatalmakat, hogy vonják ki erőiket a szovjet hadsereg alakulatainak tengerében, keletnémet területen álló nagyvárosból.
Utóbbit már annak tudatában tette, hogy a világ első műholdja, a Szputnyik 1957. október 4-i fellövésével, majd Lajka kutya 1957. november 3-i űrbe juttatásával sokkolta a nyugati közvéleményt.
A bizalmatlanság kora
Amerikában Dwight D. Eisenhower adminisztrációja tudatában volt annak, milyen katonai előnyt jelenthet az új interkontinentális ballisztikus rakéták hadrendbe állítása.
Az 1956 júliusában megindult U-2-es kémrepülések hiányos hírszerzési adatai mellett Washingtonban általános volt a nézet, hogy a szovjetek nukleáris bombázóereje jelentősen felülmúlja az amerikai képességeket.
Mindezek következtében fokozódott a Moszkvával kapcsolatos amerikai bizonytalanság és bizalmatlanság, s ebben az évek óta mind feszültebb helyzetben került sor a szovjet főtitkár amerikai meghívására.
A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2025. tavasz számában olvasható.
A magazin kapható az újságárusoknál, a nagyobb benzinkutakon, valamint a Libri, Spar, Tesco és Auchan üzletekben! Itt pedig kedvezményesen előfizethető.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- A nő, aki csak azért szavazhatott, mert azt hitték, férfi tegnap
- A mennyország tökéletes alkotóelemét keresték az alkismisták tegnap
- Kapu a túlvilágra: temetkezési szokások és a halhatatlanság vágya tegnap
- A kalandos életű festő és zongorista: Gyertyánffy Berta tegnap
- Herculaneum polgári alighanem megsemmisültek a hősokktól tegnap
- A mongol csődörtől a szváziföldi Casanováig: hét alfahím a történelemből tegnap
- A szokásjog alapján kegyelem illette volna Hunyadi Lászlót tegnap
- A színfalak mögött találkozott először Jókai Mór Laborfalvi Rózával 2025.03.15.