Hogyan szorította ki Sztálin a hatalomból Trockijt?
2018. december 6. 11:30 Múlt-kor
Korábban
Eltitkolt végrendelet
Lenint 1922 májusában, majd decemberben szélütés érte. Sztálin ezt kihasználva jelentős kádercseréket hajtott végre, és intézkedéseinek köszönhetően létrejött egy utasításait feltétel nélkül, engedelmesen követő pártapparátus.
A gyengélkedő Lenin még 1922 decemberében megfogalmazott egy – végrendeleteként is értelmezhető – levelet a pártkongresszusnak. „Sztálin elvtárs főtitkárként mérhetetlen hatalmat összpontosított a kezében, és nem vagyok biztos benne, hogy mindig kellő körültekintéssel fog tudni élni ezzel a hatalommal” – áll a levélben. A feljegyzéshez 1923 januárjában egy kiegészítést is fűzött: „(…) azt javaslom az elvtársaknak, fontolják meg Sztálin leváltásának lehetőségét, és helyére más személy kinevezését.”
Lenin 1923. február végén-március elején megtudta, hogy Sztálin a feleségét is leteremtette egy alkalommal. Válaszul levelet írt a főtitkárnak, amelyben figyelmeztette, hogy minden kapcsolatot megszakít vele. Sztálin iránti bizalma teljesen megingott.
A bolsevik vezér 1923. március 10-én újabb szélütést kapott, és a titkosrendőrségi jelentéseknek köszönhetően Sztálin tudta, hogy Lenin halála csak idő kérdése. 1924. január 24-én, Lenin halálának napján Trockij a Kaukázusban pihent, betegségéből lábadozott. Sztálin – egészségi állapotára való hivatkozással – lebeszélte arról, hogy részt vegyen a temetésen. Amíg Lenint végső nyugalomra helyezték, Trockij a grúziai Szuhumi nevű fürdőhelyen élvezte a napsütést. Sztálin mindeközben megkezdte az egykori vezér személye körüli kultusz kiépítését. Petrográdot Leningrádnak nevezték át, sok városban Lenin-emlékművet állítottak, holttestét pedig bebalzsamoztatták, és egy mauzóleumban helyezték el. A bolsevik vezért szentnek kijáró tisztelet övezte, amely alkalmasnak bizonyult a vallásos paraszti tömegek spirituális szükségleteinek kielégítésére.
Trockij csak 1924 májusában, a XIII. pártkongresszusra tért vissza Moszkvába. Sztálint hidegzuhanyként érte, amikor az egyes delegációk előtt felolvasták Lenin végrendeletét. A küldöttek többsége azonban jobban félt a becsvágyó Trockijtól, mint a halk szavú grúztól. A kongresszus így kézfeltartással megszavazta, hogy a főtitkárt meghagyják hivatalában, és a „végrendeletet” ne olvassák fel az egész pártkongresszus előtt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
régészet
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- Máig számos rejtély övezi a Húsvét-sziget hatalmas szobrait
- Hosszú várfogság után vált a magyar régészet atyjává Rómer Flóris
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Kulturális központtá alakítják át a felújított gyalui várkastélyt
- Visszaadnák a Mikó-vár történelmi arculatát
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.