Bár a párt kitagadta, a reformer Dubcek haláláig hű maradt a kommunizmus eszméihez

2018. november 27. 09:50 MTI

97 éve, 1921. november 27-én született a szlovákiai Uhrovec községben Alexander Dubcek, a „prágai tavasz” jelképévé vált szlovák politikus. Egy szlovákiai erdészetbe száműzték, innen ment nyugdíjba, de kommunista eszméit soha nem tagadta meg.

Korábban

Kommunista szülei az Egyesült Államokban házasodtak össze, és nem sokkal fiuk születése előtt települtek haza. 1925-ben kivándoroltak a Szovjetunióba, majd 1938-ban költöztek vissza Csehszlovákiába.

Dubcek tizenkilenc évesen lett az illegális kommunista párt tagja, 1944-ben részt vett és súlyosan megsebesült a szlovák nemzeti felkelésben. A háború után munkásként dolgozott, majd 1951-ben megkezdődött pártkarrierje. Egyre magasabb tisztségekbe került, és 1963-ban a Szlovák KP KB első titkára lett. E tisztségében támogatta a hivatalos irányvonalat, de a liberális közgazdászoknak is pártját fogta, és szorgalmazta az „elhanyagolt és fejletlen” szlovák országrész kiemelt fejlesztését. 1967-ben nyíltan fellépett a keményvonalas vezetéssel szemben, Antonín Novotny 1968. január 5-i lemondása után - első szlovákként - őt választották meg a CSKP főtitkárának.

A rövid, de emlékezetes „prágai tavasz” újdonsága (és eretneksége) abban állt, hogy a gazdasági reformokat összekötötte a politikai decentralizálással, kiváltva ezzel a Szovjetunió és a szocialista országok „komoly aggodalmát”. Miután a csehszlovák vezetők a sorozatos szovjet figyelmeztetések ellenére sem voltak hajlandóak „a szocializmus iránti internacionalista kötelességük” teljesítésére, 1968. augusztus 20-ról 21-re virradóan a Varsói Szerződés csapatai bevonultak az országba. Dubceket katonai gépen, a padlóhoz láncolva vitték Moszkvába, ahol kényszerből engedett a szovjet követeléseknek. A meggyötört politikus csak augusztus 27-én tűnt fel ismét a prágai televízióban, és könnyeivel küszködve kérte a nemzetet: fogadja el „a demokrácia és a szólásszabadság átmeneti korlátozását”.

Megkezdődött a „normalizálás”, a reformok felszámolása. A szovjet csapatok az országban maradtak, a pártot és a közéletet megtisztították a „kompromittálódott elemektől”. Dubceket 1969 áprilisában váltották le párttisztségeiből, egy ideig a parlament elnöke maradt, majd isztambuli nagykövet lett. 1970-ben kizárták a pártból, a szakszervezetből, sőt azt is megtiltották neki, hogy bármilyen szervezetnek tagja legyen.

Dubcek nevét tizennyolc éven át nem lehetett kiejteni, alakját kiretusálták a fényképekről, állandó rendőri megfigyelés alatt állt. Egy szlovákiai erdészetbe száműzték, innen ment nyugdíjba, de kommunista eszméit soha nem tagadta meg. 1989 áprilisában nagy vihart kiváltó interjút adott a Magyar Televízió Panoráma című műsorának, és 1989. november 17-én ott volt a prágai diákok tüntetésén, amikor - immár utoljára - ismét letartóztatták.

A „bársonyos forradalom” után, 1989 decemberében a Szövetségi Gyűlés elnökévé választották. Sokak szemében azonban már a múlt embere volt, megfakult hírnevét tovább rontotta, hogy 1991 tavaszán a szlovák kormányválság idején kiállt a leváltott Vladimír Meciar kormányfő mellett. 1992 tavaszán a Szlovák Szociáldemokrata Párt elnökévé választották, s a jelentéktelen párt neki köszönhette, hogy mandátumot szerzett a választásokon.

Dubceket 1992. szeptember 1-jén autóbaleset érte, amely után már nem tért magához, és 1992. november 7-én egy prágai kórházban meghalt. Akkor elterjedt az a vélekedés, hogy merénylet áldozata lett, de a hivatalos vizsgálat ezt cáfolta. Születésének nyolcvanadik évfordulóján róla nevezték el Pozsonyban a parlament épülete előtti teret.