Hogyan került 1935-ben egy ausztrál akváriumi cápa gyomrába egy emberi kar?
2020. május 3. 09:38 Múlt-kor
Korábban
A sydneyi alvilág
A rendőrség emberölés gyanújával kezdett nyomozásba, és a Truth („Igazság”) című helyi lapnak megengedte, hogy közreadja a karon talált tetoválás leírását és a róla készült fényképet, abban a reményben, hogy ezzel további információt nyerhetnek a lakosságtól.
Egy Edward Smith nevű férfi felismerte a tetoválást – amely két, egymással szemben álló ökölvívót ábrázolt –, és azonosította a kart: a testvéréé, James Smith-é volt, aki bukmékerként, amatőr bokszolóként és piti bűnözőként volt ismert, és néhány héttel korábban rejtélyes módon eltűnt. Az azonosságot megerősítette James Smith felesége, Gladys is.
A nyomozók hamar fényt derítettek Smith legutóbbi elfoglaltságaira. Utoljára Sydney Cronulla nevű külvárosában látták élve egy szállodában, ahol italozott és dominózott barátjával, Patrick Bradyvel, aki gyakorlott hamisítóként volt ismert a hatóságok előtt.
A nyomozás során kiderült, a két férfi szórakozása rossz irányt vett. Brady lakhelyének tulaja elmondta a rendőröknek, a férfi nem sokkal Smith eltűnése után elköltözött a part menti viskóból, még mielőtt a bérleti szerződés lejárt volna.
A ház átvizsgálása során a tulajnak feltűnt, hogy egy ágymatrac és egy nagy utazókoffer ki lett cserélve, a falak le lettek tisztítva, és az ingatlanhoz tartozó csónak alaposan ki lett pucolva.
Brady személyében immár volt gyanúsított, és a nyomozók hamarosan indítékot is találtak. Egy taxisofőr elárulta a detektíveknek, hogy Smith eltűnésének másnapján a zilált külsejű és láthatóan ideges Bradyt a város északi részébe fuvarozta, és egy Reginald Lloyd Holmes nevű férfi háza előtt tette ki.
Holmes köztiszteletben álló hajóépítő és üzletember volt, azonban mélyen benne volt a helyi alvilági tevékenységben is.
Csempészhálózatot felügyelt, és alkalmanként felbérelte Smith-t és Bradyt, hogy a vállalkozása által birtokolt motorcsónakokkal gyűjtsék össze a tengerről a megbeszélt helyeken hajókról ledobott cigaretta-, kokain- és egyéb csempészáruszállítmányokat.
Smith-t és Brady-t biztosítási csalásokhoz is alkalmazta: a cég tulajdonában lévő hajókat szándékosan elsüllyesztették vagy felgyújtották, Holmes pedig begyűjtötte értük a kártérítést.
A nyomozók arra jutottak, hogy miután az egyik ilyen művelet sikertelenül ért véget, és a biztosító nem fizetett, a férfiak között vita támadhatott, és Brady vagy Holmes megölte Smith-t.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- Három kráter őrzi a tragikusan elhunyt Apollo-1 legénység emlékét a Holdon
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap