Hitler revolverének eldördülésével vette kezdetét a müncheni sörpuccs
2018. november 8. 09:52 MTI
95 éve, 1923. november 8-án lépett a német történelem színpadára Adolf Hitler: a nemzetiszocialista párt vezetője akkor kísérelte meg először átvenni a hatalmat, de sörpuccsként ismertté vált próbálkozása kudarcba fulladt.
Korábban
Az osztrák születésű Hitler nagynémet meggyőződése miatt 1913-ban költözött Münchenbe, az első világháborúban önkéntesként vett részt és kétszer sebesült meg. 1919-ben 55. tagként lépett be az Anton Drexler alapította, antikommunista Német Munkáspártba, amely nevét a következő évben az ő javaslatára változtatta Nemzetiszocialista Német Munkáspártra (NSDAP). Hitler 1921-ben átvette a párt vezetését, programjában valamennyi német egyesítése, a Németországot megalázó versailles-i béke felmondása, a világháborús vereségért általa felelősnek tartott, "áruló" zsidók állampolgári jogainak megvonása szerepelt.
A weimari köztársaság első éveit zűrzavar jellemezte. 1920 elején a rendőrség a tüntető munkások közé lőtt, márciusban Wolfgang Kapp a hadsereg támogatásával sikertelen puccsot kísérelt meg. 1923-ban a jóvátétel nem teljesítése miatt a franciák és a belgák megszállták a Ruhr-vidéket, ami Németországban passzív ellenállást váltott ki, a kormányt a gazdasági helyzet romlása miatt sztrájkhullám buktatta meg, október 1-jén egy kisebb paramilitáris szervezet, a Fekete Reichswehr kísérelt meg sikertelen puccsot.
A világháborús hős Erich Ludendorff tábornok támogatását élvező Hitler 1923 végén látta elérkezettnek az időt a cselekvésre. A főként Bajorországban ténykedő NSDAP akkor már 56 ezer tagot számlált, vezetésük alatt állt a legradikálisabb szélsőjobboldali szervezeteket összefogó Német Harci Szövetség is és 15 ezer rohamosztagosuk cirkált az utcákon. A Führer szemei előtt eleinte Mussolini előző évi római bevonulása, a Marcia su Roma példája lebegett, de rá kellett jönnie, hogy ez a terv a hadsereg támogatásának hiányában nem megvalósítható. Ezek után úgy döntött, Bajorországban veszi át a hatalmat remélve, hogy akciója végső soron a berlini kormány bukásához vezet.
Hitler 1923. november 8-án este mintegy 600 SA-legény élén érkezett a Bürger-Bräukeller nevű müncheni sörházba, ahol a központi kormánnyal szembenálló, a tartományt különleges jogkörrel irányító Gustav von Kahr kormánybiztos mondott beszédet a teljes müncheni politikai és gazdasági elit, mintegy háromezer ember előtt. A rendezvényt biztosító rendőröket elküldték, és két géppuskát állítottak fel, majd a náci vezetők csoportja, nyomukban a rohamosztagosokkal benyomult a zsúfolt terembe. Hitler a szónoki emelvényre felugorva revolverrel a mennyezetbe lőtt és ezt kiáltotta: Kitört a nemzeti forradalom! A bajor és a birodalmi kormányt leváltottnak tekintjük, ideiglenes kormányt alakítunk, a laktanyákat megszálltuk! Birodalmi kancellárnak magát, a hadsereg főparancsnokának Ludendorffot nevezte meg. A kezdetben zúgolódó és méltatlankodó közönség hangulata gyorsan megfordult és orkánszerű taps tört ki, rövid "meggyőzés" után Kahr is támogatásáról biztosította a nácikat.
A bajor kormány helyszínen őrizetbe vett tagjait két óra múlva elengedték, és ez végzetes hibának bizonyult. Amíg Hitler a laktanyák átvételét irányította, a rohamosztagosok pedig szerkesztőségeket dúltak fel és bankokat fosztogattak, a rájuk szögeződő fegyverek előtt hűségesküt tett Kahr, valamint Otto von Lossow tábornok, a bajorországi hadsereg parancsnoka és Hans Ritter von Siesser müncheni rendőrfőnök intézkedni kezdett a puccs leverése érdekében. A kezdetben habozó rendőrség és katonaság a kormányhoz maradt lojális, amely másnap reggelre úrrá lett a helyzeten.
Hitler november 9-én délelőtt a belváros teljes elfoglalása és a tömegek saját oldalára állítása érdekében fegyveres felvonulás mellett döntött. A kétezer fős, katonai alakzatban haladó menet az Odeonplatzon rendőrségi kordonba ütközött, ahol tisztázatlan körülmények között tűzharc tört ki. A felvonulók megfutamodtak, a téren 14 náci és három rendőr holtteste maradt. Ludendorff a helyszínen, a puccsisták vezetői valamivel később adták meg magukat, a helyszínről kimenekített Hitlert 11-én tartóztatták le, a sebesült Göringnek sikerült Ausztriába szöknie.
Az 1924-ben megrendezett perben módfelett enyhe ítélet született. Ludendorffot felmentették, a hazaárulással vádolt Hitler - akinek neve világszerte ismertté vált - csak öt év börtönbüntetést kapott. Ebből alig kilenc hónapot kellett leülnie, azt is szinte szállodai körülmények között, a rácsok mögött diktálta le politikai életrajzát és hitvallását, a Mein Kampfot. Kiszabadulása után újjászervezte pártját, 1933-ban már Németország kancellárja volt, s megindította országát a világ legnagyobb háborús katasztrófája felé.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 12:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap