Híres emberek bizarr szokásai II.

Ki volt az a festő, aki másnaposan szeretett alkotni? Miért kezdett el kokainozni Freud? Melyik római császár fogyasztott rendszeresen madáragyat? Mit evett ebédre Ingmar Bergman? Hét olyan történelmi személyt mutatunk, akinek furcsa szokására nem csak a kortársak kapták fel a fejüket.

A "kokainista" orvos, akinek fogkrémjét felesége intézte

A morvaországi Freibergben (ma Pribor, Csehország), zsidó kereskedőcsaládba született osztrák orvos, Sigmund Freud a pszichológia történetének egyik legnagyobb hatású alakja volt. Jogásznak készült, ám végül a bécsi orvosi egyetemre iratkozott be, s miután azt elvégezte, mint idegorvos eleinte elektroterápiával kísérletezett, aztán áttért a hipnózisra, végül az ún. szabad asszociációs módszerrel faggatta a hozzá forduló betegeket. Ha nincs Freud, talán ma sem tudjuk, mi a libidó vagy az Ödipusz-komplexus - nem véletlen, hogy elméleteit eleinte hitetlenkedve és ellenkezve fogadták kor-és tudóstársai.

Szakmai ártalom, hogy miután a pszichoanalízis megteremtője - még pályája elején - a kokain élettani hatását tanulmányozta, éveken át a szer függője lett. Freud sokáig védte álláspontját, miszerint a kokain nagyon sok mentális és fizikai gondra kínál gyógymódot, s tudományos cikkek, illetve esszék tucatjában ajánlotta orvosi felhasználásra, akár antidepresszánsként. A 83 éves korában, akkor már számos műtéten átesett, állkapocsrákban elhunyt neurológusnak volt még egy rossz, ám kevésbé ártalmas szokása: minden áldott reggel felesége tette rá a fogkrémet fogkeféjére. 

A császár, aki úgy aludt, mint a bunda

Amikor Bonaparte Napóleont arról faggatták, hogy szerinte ideális esetben hány óra alvásra van szüksége egy átlagos embernek, a franciák császára állítólag a következőt válaszolta: "Hat a férfinak, hét a nőnek, nyolc pedig a bolondnak". A "korzikai szörny" bonmot-ját talán úgy lehetne lefordítani, hogy ha valaki világuralomra tör, nem engedheti meg magának, hogy fél életét ágyban töltse.

A császár nem a levegőbe beszélt: Napóleon csak a legritkább esetben aludta végig az éjszakát, általában éjfélkor feküdt le, majd kettőkor kipattant a szeme, 5-ig dolgozott, majd nyugovóra tért, hogy aztán alig két óra elteltével ismét munkához lásson. Ebből kifolyólag bárhol és bármikor, akár egy döntő rohamot megelőzően is el tudott aludni, hogy aztán - némi túlzással - a csatazaj keltse fel, s előfordult, hogy napokon át nem cserélt ruhát.

Néhány korabeli kútfő éppen Napóleon kialvatlanságának tudta be az 1815-ös waterloo-i csatavesztést, ugyanakkor megjegyzik, hogy a száműzött császár Szent Ilona-szigetén - ahol jóval kevesebb stressz érte - szakított a délutáni sziesztákkal, s végre normálisan tudott aludni.

A római uralkodó, aki madáragyat evett

Marcus Aurelius Elagabalus császár az Antiocheiában kivégzett Marcus Opellius Macrinust követte Róma élén i.sz. 218-ban. Az elmebajosnak titulált uralkodó még 217-ben vette fel az örökletes papi tisztséget El-Gabal napisten szolgálatában, s miután Rómába érkezett, az Örök Város főistenségének is őt tette meg. A fiatal császár ifjúkori lendülete és kicsapongásai az uralkodók fényűzéséhez és hóbortjaihoz az évszázadok alatt már hozzászokott, sokat látott római polgároknál is kiverte a biztosítékot.

A helyi lakosok között a császár keleties vallási szertartásai félelmet keltettek, s magánéletével is nagy port kavart: szeretett női ruhákban flangálni, nem vetette meg a prostituáltak társaságát, s igen intim viszonyba került harci szekerének hajtójával. Az már csak hab volt a tortán, amikor kiderült, hogy második felesége, Aquilia Severa az érinthetetlen Vesta-szüzek közül került ki. Viselkedését a pretoriánusok elégelték meg, akik 222-ben az életére törtek és meggyilkolták, helyébe pedig unokaöccsét, Severus Alexandert helyezték.

Elagabalust Róma történelmének egyik legdekadensebb uralkodójának tartják, amely képen furcsa étkezési szokása sem javít. A császár nem vetette meg a flamingóagyat és a fácánfejet, a struccért pedig kifejezetten rajongott, volt, hogy hatszáz példányt hozatott udvarába. Ha hinni lehet a forrásoknak, házi kedvencei is a legjobb falatokat kapták: a kutyák libamájat, a lovak szőlőt, míg oroszlánjai répát majszoltak. A császárt nem lehet azzal vádolni, hogy fukarkodott volna barátaival, ugyanis - saját maga szórakoztatására - ametiszteket, rubintokat és gyöngyöket rejtett az ételbe, amelyeket "szerencsés" asztalvendégei - törött fogukért cserébe - meg is tarthattak.

A festő, akinek jót tett a másnaposság

A dublini születésű brit művész, Francis Bacon a 20. századi figuratív festészet talán legkülönlegesebb képviselője volt. Iskolába nem igen járt, sokat betegeskedett, s mikor apja homoszexuális hajlamokat tapasztalt a kis Francisnál, Berlinbe küldte irodistának, majd Párizsba került, s két éven át bútortervezéssel és belsőépítészettel foglalkozott. Már elmúlt negyven, amikor elkezdett komolyabban foglalkozni a festészettel, amelyben az áttörést - és a világhírnevet - 1944-es triptichonja hozta meg számára.

"Az az ember, aki azokat az ijesztő képeket festette" - mondta róla kevésbé hízelgően a britek Vaslady-je, Margaret Thatcher. S hogy honnan volt ez a sok kreatív energia? Bacon nagy kanállal falta az életet, döntötte magába a sört és a bort, a kocsmázások napi rutinját képezték, s miután hazaért, még akkor is felöntött a garatra. "Szerettem másnaposan dolgozni, az agyam ugyanis kattogott a sok energiától, így pedig tisztán tudtam gondolkodni" - mondta egyszer a művész. Aludni azonban csak gyógyszerekkel tudott, de csak ha miután az ágyban kézbe vette kedvenc szakácskönyveit, amiket újra és újra elolvasott.

A feltaláló, aki inkább nem aludt

1093 bejelentett találmány, napi 18 óra munka, 25 milliárd dolláros haszon az emberiségnek, 19 világvállalat alapítása, köztük a még ma is ismert General Electric - röviden ez jellemzi minden idők egyik legnagyobb, legismertebb, legszorgalmasabb és legtermékenyebb feltalálóját, az amerikai Thomas Alva Edisont.

Az előbbi impozáns adatok abból szempontból még érdekesebbek, hogy a kutató mindössze 3 hónapig járt iskolába, az egyetemet pedig csak a katedra felőli oldalról ismerte. Hatását mi sem bizonyítja jobban, minthogy születésnapja (február 11.) Ronald Reagan amerikai elnök 1983-as deklarációja óta a Nemzeti Feltalálók Napja (National Inventors' Day) az Egyesült Államokban. A Menlo-parki varázsló életében volt egy négyéves periódus, amikor összesen 300 találmányt jelentett be, vagyis ötnaponta egyet.

Ilyen zsenik történetei hallatán mindig felmerül a kérdés: na de mikor pihent? Nos, Edison szinte soha: a feltaláló az alvást időpocsékolásnak és a "barlangi lét örökségének" nevezte, ezért naponta legfeljebb három órát aludt, sőt volt olyan is, amikor egyhuzamban 72 órán át maradt fenn. "Mindig azt halljuk, hogy az emberek arról beszélnek, az alvás megvonása súlyos csapás. Én inkább az idő, a vitalitás és a lehetőségek pazarlásának nevezném" - fogalmazott egyértelműen egy 1922-es levelében a feltaláló.

A rendező, aki aszkétaéletet élt

"Tudja, hogy miből áll a rendezés?" - kérdezett vissza egy 1964-es interjújában Ingmar Bergman. "Napi nyolc óra kemény munka, hogy aztán megszülessen 3 perc a filmből" - sommázta a legendás svéd filmrendező. Persze azért ennél többről volt szó, A hetedik pecsét alkotója például a forgatókönyveket önállóan jegyezte a balti-tengeri otthonában, a svédországi Fårö szigetén. Bergman évtizedeken ugyanazon menetrendet követte: 8-kor kelt, 9-kor asztalhoz ült, délig dolgozott, aztán ebédelni ment.

Furcsa, de Bibi Andersson svéd színésznő - aki több mint tíz Bergman-filmben játszott - visszaemlékezése szerint a rendezőzseni mindig ugyanazt ette. "Valamilyen savanyított tejszínhabot eperlekvárral - egy furcsa bébieledelt, amit gabonapehellyel fogyasztott" - mondta a ma 79 éves művésznő. Bergman e nem túl laktató ebéd után, 1 és 3 között ismét dolgozott, majd egy órára ledőlt. Késő délután sétálni indult, vagy elkapta a következő kompjáratot, s elhajózott a szomszédos szigetekre, hogy hozzájusson az aznapi újságokhoz. Este olvasott, filmezett vagy tévézett, különösen a Dallast szerette. Semmi alkohol vagy drog. "A legtöbb, amit ittam, egy pohár bor volt, s nagyon boldog voltam tőle" - mondta a 2007-ben elhunyt rendező.

A művész, aki 1 másodpercig sziesztázott

Salvador Domingo Felipe Jacinto Dalí i Domènech - vagy ahogy a világ ismeri: Salvador Dalí - a festői mesterség minden fortélyának birtokában volt, a klasszikusokkal is felvette a versenyt, de talán senki sem engedte annyira szabadon szárnyalni képzeletét, mint ő; olyan csodákat és rémségeket vetett vászonra, amelyek a legtöbb embernek eszébe sem jutnak. Egyik legismertebb mondása így hangzik: "abban különbözöm a többi bolondtól, hogy nem vagyok bolond."

A katalán szürrealista festő egy egész különleges módszert talált ki a délutáni sziesztára: aludt is, meg nem is. A "szunyókálás kulccsal" nem egy csendélet címe, hanem egy furcsa alvási metódus volt, lényege, hogy Dalí bal kezében egy súlyos fémkulccsal leült egy fotelbe, a keze alá pedig egy lemezt helyezett. Abban a pillanatban, hogy elaludt, a kezéből kieső kulcs nagy zajt csapva azonnal felébresztette, ez a kis pihenés pedig - mint fogalmazott - "újjáélesztette lelki és fizikai lényét". Dali elárulta, hogy ezt a módszert a kapucinusoktól tanulta meg, de mások - például Einstein - is elsajátították.