Hét zenész, aki 27 évesen halt meg
2020. augusztus 10. 10:59 Czókos Gergő
Korábban
Érezte, hogy csatlakozik a klubhoz
„Úgy érzem, fiatalon fogok meghalni” – állítólag néhány évvel a halála előtt jósolta ezt Amy Winehouse a személyi asszisztensének, Alex Hainesnek.
Egykori alkalmazottja azt is elárulta a sajtónak, hogy az énekes-dalszerzőnek komoly félelme volt, hogy csatlakozik majd a 27-esek klubjához.
Winehouse-t 2011. július 23-án testőre délelőtt tízkor hiába keltegette londoni lakásán, ám mivel nem volt szokatlan, hogy az énekesnő sokáig és mélyen aludt, nem találta gyanúsnak az esetet.
Azt azonban már igen, hogy még délután háromkor is ugyanabban a pozícióban feküdt. A törvényszéki nyomozók Winehouse szobájában egy kisebb és két nagyobb vodkásüveget találtak. Alkoholtúladagolás végzett vele.
2004-ben, a világhírnév előtt készült, a neves brit zenei lapnak, a Q-nak adott interjúban az ekkor még tetoválások nélküli, egészségesen telt lány még arról beszélt, hogy ha talál egy rendes férfit, sok gyereket szeretne tőle.
Ehhez képest férje, a később börtönbe kerülő Blake Fielder-Civil volt az, aki elmélyítette a lány drogfüggőségét, miután megismertette vele a cracket és a heroint.
Persze nem ő volt az egyetlen, aki kikövezte a halálba vezető utat a depresszió mellett emésztési zavarokkal is küzdő Winehouse számára.
Szülei válása, nagymamája halála, édesapja egoista viselkedése, valamint a média folyamatos, a magánéletét ellehetetlenítő figyelme is nagyban hozzájárult mélybe zuhanásához.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- A legválságosabb időket is átvészelték a Városligetben megtartott árumintavásárok
- Tengernyi programot kínál a gyermekes családoknak is a Szent István Nap
- Sokáig maradt a Városligetbe látogató gyerekek kedvence az olasz bohóc cirkusza
- A madarak számára is kellemes környezetet biztosítottak a régi Városliget tavai
- A legendás Zeppelin léghajó útját is megörökítették a Városliget fölött
- Sió tündér legendáját is elhozták a Városligetbe a millenniumi ünnepségek
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.