Hét történelmi rejtély, amelyre máig nincs magyarázat
2020. augusztus 4. 18:14 Múlt-kor
Korábban
Hol töltötte utolsó perceit Amelia Earhart?
A repülés női úttörője gyermekek és felnőttek, nők és férfiak számára is példaképül szolgál a bátorság, az önbizalom és az újító szellem tekintetében is. Alakját felnagyítja rejtélyes és tragikus végzete: több, mint 80 év után sem tudni szinte semmi biztosat arról, miféle végzet érte őt és navigátorát, Fred Noonant. Vajon életüket vesztették 1937. július 2-án, vagy tovább éltek valahol, és ha igen, meddig?
A páros a Föld körberepülése közben érkezett útja leghosszabb és legveszélyesebb szakaszához, melynek során Új-Guineáról kellett a Csendes-óceán közepén fekvő apró Howland-szigetre repülniük. Éppen annyi üzemanyagot tudtak magukkal vinni, amennyi az úthoz elegendőnek számított, és a korabeli navigációs eszközök nem sok segítséget nyújthattak nekik a végtelen tengerből alig kiemelkedő földdarab megtalálásában.
Az Atlanti-óceán szóló átrepüléséért már világhírű női úttörőnek számító Earhart azt írta egyszer naplójába: „A repülés nem mindig feltétlenül sima ügy, de az élmény megéri ezt az árat.” Kevés repülőgép volt alkalmasabb az út megtételére, mint speciális építésű Lockheed 10–E Electrája: a tartalék üzemanyagtartályokkal, kezdetleges robotpilótával és más extrákkal felszerelt repülőgép az út nagy részét fennakadások nélkül tette meg.
Earhart és Noonan egy hónapon belül teljesítette az út háromnegyedét, és már csak a Csendes-óceánon való átkelés volt hátra ahhoz, hogy a pilótanő a levegő királynőjeként ünnepelhesse közelgő negyvenedik születésnapját. Július 2-án leadott utolsó rádióüzenetében Earhart olyan koordinátákat adott meg, amelyek szerint eltévesztették a Howland-szigetet, utolsó szava a „várj” volt.
Az amerikai haditengerészet hajói két héten át fésülték át a szóba jöhető tengerszakaszt, azonban semmiféle nyomát nem találták meg az Electrának. A hivatalos, és legszélesebb körben elfogadott változat szerint Earhart és Noonan a tengerbe zuhantak – legkésőbb akkor, amikor elfogyott az üzemanyaguk –, és vagy az ütközésben vesztették életüket, vagy a vízbe fulladtak.
Sokan nem nyugodtak be azonban az elmúlt évtizedek során ebbe a narratívába. 1940-ben 13 emberi csontot – köztük egy koponyát – találtak a ma Kiribatihoz tartozó Nikumaroro szigetén, amely akkoriban lakatlan volt. A korallatoll több, mint 600 kilométerre található a Howland-szigettől.
A tragikus kép, mely szerint Earhart kényszerleszállást hajtott végre a mindentől távoli szigeten, majd az elemek vagy az éhség áldozatává vált, azonban valószínűleg hamis: a csontok az orvosi vizsgálat szerint egy „izmos, európai férfihoz” tartoztak, akinek testmagassága elmaradt mind Earhartétól, mind Noonanétól.
1991-ben egy repülőgéptest darabjai kerültek elő a szigeten, azonban ez könnyen tartozhat szinte bármilyen második világháborús roncshoz is – magából az alumíniumból nem lehet megállapítani, hogy 1937-ben, vagy néhány évvel később került oda. A felfedezés mindazonáltal elegendő volt ahhoz, hogy újra felkeltse a közvélemény érdeklődését a rejtély iránt.
A TIGHAR nevű amerikai keresőcsapat azóta rendszeres expedíciókat indít a távoli szigetre, és azt is állítja, 57 különböző, innen származó rádiójelet is fogtak a világ különböző pontjain az Earhart eltűnését követő hetekben. 2017-ben keresőkutyákkal vizsgálták át a szigetet, és bár a kutyák egy fánál emberi maradványok jelenlétét jelezték, a kutatók nem találtak semmit.
Legutóbb 2019 őszén végzett Nikumarorón csúcstechnikával megtámogatott nagyszabású keresést Robert Ballard, a Titanic roncsának világhírű megtalálója, azonban végül ő is üres kézzel távozott.
Mi történt tehát Amelia Earharttal és Fred Noonannal? Biztos válasz továbbra sincsen, és hacsak valamilyen véletlen folytán nem bukkan elő újabb nyom, ez valószínűleg így is marad.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap