Hét rendkívüli dolog, amelyet egyes középkori hercegnők megtehettek
2019. április 5. 13:05 Múlt-kor
Korábban
A szerencsejátékos hercegnő
1306 nyarán Woodstocki Mária apja anyagi támogatásával zarándoklatra indult a walsinghami Mária-szentélyhez. Habár a hercegnő apáca volt – szokatlanul fiatalon, már hatévesen magára öltötte a fátylat az amesburyi kolostorban –, ez nem valamiféle aszketikus, elmélkedő zarándokút volt. Az egy hónap során, amit úton töltöttek Amesburyből Walsinghambe és vissza, Máriát és női utastársait trubadúrtársulatok szórakoztatták, és pazar lakomákat ettek számos vadfogással, sülttel és sok hallal. Egy hónap alatt összességében több pénzt költöttek el, mint amennyi egy lovag háztartásának egész éves fenntartására is elég volt.
A király bőkezűsége ellenére az egy hónap alatt Máriának háromszor kellett követet küldenie édesapjához, és mindhárom alkalommal nagy összegű készpénzt kért. Az apácaként élő Mária igencsak szerette az aranyat – csillagászati adósságokat halmozott fel a londoni ékszerészeknél –, legnagyobb szenvedélye azonban a szerencsejáték volt, amelyen rendszeresen óriási összegeket veszített. A középkori arisztokrácia körében szokás volt az ügyességi játékokra is fogadni (mint például sakkjátszmákra), de tisztán szerencsealapúakra is, mint a kockajáték. Sokan, hasonlóan Máriához, gondokba ütköztek a nagy tartozások megfizetésében, kevesen mondhatták el azonban, hogy a kincstár előbb vagy utóbb rendezi őket. Máriának nagy szerencséje volt abban, hogy édesapja minden alkalommal örömmel fedezte veszteségeit.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2010
- Az igazi Trebitsch
- Magyarországi gyász Sztálinért: "Meghalt mélységes megrendelésre"
- Romkert: egy Vas megyei kastély kálváriája
- Két magyar motoros kalandjai a Föld körül
- A kannibál gróf kalandjai
- Március 15. vagy április 11.? Egy nemzeti ünnep viszontagságai
- Hidegre tett konfliktus: harc az Antarktiszért
- Hogyan vált a házastársi erőszak bűncselekménnyé?
- A heraldikai káposzta története Ambrus Lajos tolmácsolásában
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 20:20
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale 18:05
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap