Hét meglepő tény az orvoslás történetéből
2016. február 17. 08:26
Korábban
Amikor kitört a piócaőrület
A piócákat évezredeken át használták az orvoslásban, és helyreállító műtétek után még manapság is a vénás keringés helyreállításának egyik lehetséges módjaként tartják számon. A 19. század elején egy francia orvosnak, François-Joseph-Victor Broussais-nek (1772–1838) köszönhetően a piócákkal való gyógyítás minden korábbinál nagyobb népszerűségre tett szert, a doktor ugyanis úgy gondolta, hogy az állatok segítségével minden gyulladás gyógyítható. Ezekben az években hordószámra szállították a piócákat a világ különböző részeibe, jól jövedelmező piócafarmokat hoztak létre, és a túlzott érdeklődés következtében egyes piócafajok egyenesen a kihalás szélére sodródtak.
A piócáknak valóban megvolt az az előnye, hogy az érvágással ellentétben használatukkal a páciens csak fokozatosan vesztett vért, ami nagy előnyt jelentett a gyengébb fizikummal rendelkezők számára. Mivel Broussais tanítványai a 19. században az orvosok rendelkezésére álló eszköztárból csak a piócát használták, a betegeket megkímélték számos, feltehetően állapotuk romlásához vezető gyógymód alkalmazásától.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap