Hét meglepő tény a római nőkről
2019. december 16. 19:17 Múlt-kor
Korábban
Az ókori „first lady” -knek gyakran jutott szerep a politika hátterében
A római nők nem vállalhattak közhivatalt, azonban nagy mértékben befolyásolhatták a választások eredményeit. Pompejiben például számos utcai falfirka tanúsítja, hogy nők is buzdították a közvéleményt egyik vagy másik jelölt támogatására.
A politikusok feleségei pedig napjaink állam-, illetve kormányfőinek feleségeihez hasonlóan segítették férjük imázsépítését, a jó családapa képét festve férjükről a nyilvánosság előtt.
A legtöbb császárkori uralkodó feleségük, nővéreik és húgaik, valamint lányaik segítségével meglehetősen idealizált képet igyekezett közvetíteni magáról a birodalom lakossága felé.
A pénzérmék és az uralkodói családról készült szobrok és domborművek rendszerint harmonikus, gyengéd belső viszonyokkal igyekezték ábrázolni annak tagjait, bármi is volt a valóság.
Amikor Augustus Róma első császárja lett, azzal igyekezett fenntartani magáról a szerény átlagember képét, hogy azt terjesztette, a drága kelmék helyett a nőrokonai által készített egyszerű gyapjúruhákat kedveli.
Mivel a gyapjúfonás az erényes római asszony ideálisnak tartott elfoglaltságai közé tartozott, a császári családot ezzel a helyes erkölcsök letéteményeseiként is ábrázolta.
Azonban ahogy napjainkban is, úgy a rómaiaknál is könnyen válhattak politikai teherré a politikusok és uralkodók feleségei és nőrokonai.
Miután Kr. e. 18-ban szigorú törvényeket hozott a házasságtörés ellen, Augustus kénytelen volt ugyanezen váddal száműzni – édesanyjával együtt – lányát, Juliát is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05