Hét kevésbé jámbor életű szent a történelemből
2020. július 7. 15:35 Múlt-kor
Korábban
Egyiptomi Szent Mária
A bűnösök védőszentjeként számontartott Egyiptomi Szent Mária 344 körül született az észak-afrikai országban.
12 éves korától Alexandria városában prostituáltként kereste kenyerét, míg meg nem pillantott egy nagy csoport Jeruzsálembe tartó zarándokot.
Pénze nem lévén, a hajó legénységének is felajánlotta testét fizetségül, és így jutott el a Szent Kereszt templomához, ahol a történet szerint arra lett figyelmes, hogy egy ismeretlen erő nem engedi belépni. Felismerte, hogy ez addigi bűnös életmódjának folyománya, és bocsánatért imádkozott Szűz Máriához.
Ezt követően be tudott lépni a szent helyre, és innentől bűnbánó aszkéta életet folytatott: a Jordán folyón túli sivatagban élt egyedül 47 éven át, mígnem egy Zosimas nevű apát véletlenül rátalált.
Zosimas volt az, aki meghallgatta élettörténetét, és halála előtt nem sokkal utoljára úrvacsorában részesítette.
Később Zosimas holtan találta a folyó partján a bűnbánó asszonyt, azonban az idős apát nem tudott sírt ásni neki. Ekkor előtűnt a sivatagból egy oroszlán, amely a történet szerint egy sírnak éppen alkalmas gödröt kapart a földbe, majd békésen távozott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában tegnap