Hét kevésbé jámbor életű szent a történelemből
2020. július 7. 15:35 Múlt-kor
John Henry Newman angol bíborost (1801-1890) 2019 októberében avatta szentté Rómában Ferenc pápa, a ceremónián Károly brit trónörökös is jelen volt. Az elhivatott tanító egész életében jótékonyságáról volt híres, még a kor – jobbára nem katolikus – brit politikusai is dicsérték „életének szentségéért” és „személyisége rendkívüli tisztaságáért”. Newman esetében igen kevéssé kétséges tehát, hogy méltó volt a megtisztelő címre. Ez azonban nem mindenkiről mondható el, akit szentté avattak az idők során.
Korábban
Szent Ágoston
Hippói Szent Ágoston, akinek filozófiai értekezései fontos részét képezik a katolikus világfelfogásnak, talán a leghíresebb olyan szent, aki hírhedten bűnös életet élt.
Ez annál inkább meglepő, hogy édesanyja, Szent Mónika hívő keresztény volt, és e szellemben nevelte. Ágoston vallomásainak VIII. könyvében említi egy korai kérését Istenhez: „adj nekem tisztaságot és önmegtartóztatást, de – még ne!”
Ágoston Kr. u. 354-ben született az észak-afrikai Thagastéban (ma Szúk Ahrász, Algéria), és fiatalként elutasította vallásos neveltetését, hedonista életmódot választva helyette.
Két szeretőt is tartott egyszerre, törvénytelen fiát pedig magára hagyta, hogy egy gazdag örökösnőt vehessen feleségül.
Évtizedeken át hajszolta az élvezeteket, mielőtt úgy döntött, visszavonul a világi élettől, és tapasztalatai alapján írt Vallomásaival a keresztény igét hirdeti. Filozófiája alapvető fontossággal bír a mai napig a katolikus teológiában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap