Az ágyú szája előtt vagy az elefánt talpa alatt – hét kegyetlen kivégzés a múltból
2020. március 31. 10:50 Kulcsár Ádám
Korábban
Az ágyú szája előtt
Egy, főként Ázsiában elterjedt kivégzési módot alkalmazva az elítéltet háttal kötözték az ágyú nyílása elé, kezeit pedig a kerék küllőihez rögzítették. Amikor a fegyver elsült, a szemtanúk beszámolói szerint a kivégzett személy feje akár 10 méterre is elrepült, a karok és a lábak pedig oldalirányba távoztak.
A kíméletlen kivégzési módszert a XVI. századtól egészen a XX. századig alkalmazták. Valószínűleg a portugál gyarmatosítók „találták fel”, s először 1509-ben Ceylonon, majd 1656-ban a sziget fővárosa, Colombo ostromakor használták: amikor az éhező lakosok kannibalizmusra adták a fejüket, ezzel a véres módszerrel akarták elrettenteni őket az embertelen szokástól.
Később, a XVI–XVII. század folyamán Mozambikban, Indiában és Brazíliában is elterjesztették a módszert. A következő században leginkább Indiában alkalmazták, ahol a szubkontinensen birodalmat építő mogulok büntették így az elfogott lázadókat. A gyarmatosító britek alkalmazkodtak az ázsiai szokásokhoz, s a brutális eljárást a szipolylázadásban részt vevő indiai katonák kivégzésekor újfent alkalmazták.
A feljegyzések szerint ezt a fajta kivégzési módszert 1857 májusa és szeptembere között legalább negyvennégyszer vetették be. Szemtanúk leírása alapján tudható, hogy egy-egy alkalommal valóságos vérfürdő kerekedett a kivégzésből, amely során még a bámészkodók sem voltak biztonságban. A lövegeket csak ritkán töltötték meg a drága ágyúgolyóval, néha vaktöltényt, gyakran pedig kartácsot használtak – utóbbi számtalanszor megsebesítette a nézőket is, akiknek a végtagjait aztán amputálni kellett. A kivégzések idején dögevő madarak keringtek a levegőben, és bizarr módon elkapták a levegőbe kerülő húscafatokat, máskor pedig kóbor kutyák falatoztak a véres helyszínen.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Eltörölte az utókor Ehnaton vallási forradalmát
- Megtalálták II. Ramszesz fáraó szobrát
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- A Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült az arab államok egyesítésére törekvő Nászer elnök
- Előnyei mellett súlyos károkat is okozott a hatalmas Asszuáni-gát
- Fáraók neve vezette sikerre a hieroglifák megfejtőjét, Jean-François Champolliont
- Túlvilági tippekkel és trükkökkel látta el olvasóit az egyiptomi Halottak Könyve
- A törökök „hitehagyása” hozta létre az Egyiptomban máig meghatározó Muszlim Testvériséget
- Hat évnyi eredménytelen kutatás után ütötte meg a főnyereményt Howard Carter
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH tegnap
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait tegnap
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit tegnap
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál tegnap
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr tegnap
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok tegnap
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 2024.05.20.
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 2024.05.20.