Az ágyú szája előtt vagy az elefánt talpa alatt – hét kegyetlen kivégzés a múltból
2020. március 31. 10:50 Kulcsár Ádám
Korábban
„Lakmározz Dózsa húsából!”
Az 1514-ben urai ellen forduló – eredetileg a török elleni keresztes háborúra toborzott – magyar parasztsereg leverését követően a tömegek tekintetében a „szokásosnál” nem volt véresebb a megtorlás, a földesurak ugyanis kímélni akarták a termelőerőiket. Bosszúszomjukat ezért inkább a vezéreken, elsősorban Dózsa Györgyön élték ki. Rá és társaira halálbüntetés várt, de az sem akármilyen formában; Dózsa kivégzésének kegyetlensége még a kortársakat is meglepte.
Az elrettentést szolgáló tortúrára valamikor júliusban került sor Temesvárott. Dózsát addig egy föld alatti veremben tartották, testőrségének negyven tagját pedig éheztették. A legenda szerint a végzetes napon Dózsát a hóhér félmeztelenre vetkőztette, majd egy fa trónszékhez kötözte. Az izzó vastrónt a források nem említik, az Petőfi Sándor A nép nevében című verse nyomán rögzült a köztudatban. Ugyanakkor az igaz, hogy Temesvár közönsége előtt Dózsa fejére egy abroncsból rögtönzött, előre felhevített vaskoronát tettek.
A parasztvezér a legtöbb történetíró szerint egy hang nélkül tűrte a kínzásokat, míg egyikük szerint vér (vagy hasonló) patakzott ki orrán és fülén. A legembertelenebb epizód csak ezután következett: tömlöcükből elővezették a kilenc életben maradt hajdú–testőrt, majd felszólították őket, hogy egyenek vezérük felhevített, fogóval letépkedett húsából. Hármójukat, akik vonakodtak az emberevéstől, helyben felkoncolták, a hat életben maradottnak büntetlenséget ígértek, ha részt vesznek a szörnyű lakmározásban.
Egyes források szerint a hajdúknak körönként kellett egyet harapniuk a vezérükből. A szenvedést addig némán tűrő Dózsa ekkor megszólalt: „Kutyakölyköket neveltem magamnak…” Székely Dózsa György testét ezt követően lefejezték, majd felnégyelték. Fejét Szeged, testének darabjait pedig Fehérvár, Buda, Pest és Nagyvárad városkapuira szegezték.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.