Hét híres történelmi személy, aki megérte a századik születésnapját
2017. március 18. 09:07
Korábban
A berlini bajnok, aki mérnökként is világhírűvé vált
Tarics Sándor azon kevesek közé tartozott, akik életük során két területen is kiemelkedőt alkottak. Fiatal korától fogva vízilabdázott, egy gimnáziumok közötti mérkőzés során hívta fel magára a korszak legendás szövetségi kapitányának, Komjádi Bélának a figyelmét. Az ifjú Tarics észrevette, hogy az ellenfél kapusa bizonytalanul tartja a kezében a labdát, ezért közel úszott hozzá, hogy megzavarja őt, mire a kapus kiejtette a labdát, amely aztán a kapuba sodródott. Ugyancsak kiemelte társai közül, hogy jobbkezes létére kiemelten foglakozott azzal, hogy balkezes lövéseit is folyamatosan fejlessze. Szemfüles helyzetfelismerése és találékonysága annyira lenyűgözte Komjádit, hogy Tarics hamarosan a válogatott keret tagja lett és mindössze 23 éves korában tagja lehetett az 1936. évi berlini olimpián aranyérmes magyar csapatnak.
A versenysport mellett Tarics építészmérnöki diplomát szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen és rövid ideig még Hajós Alfréddal is dolgozott együtt. A második világháborút követően egy ösztöndíj lehetőséget kihasználva, 1949-ben kivándorolt az Egyesült Államokba, ahol élete során különböző egyetemeken oktatott, illetve egy saját építészirodát is vezetett. Találékonysága mérnökként sem hagyta cserben. A Dobos-torta réteges szerkezete által megihletve kidolgozott egy szabadalmat, amelynek lényege az volt, hogy a magas épületeket ruganyos alapra, úgynevezett gumis-fémes pogácsákra helyezve el lehet érni, hogy földrengés esetén azok elnyeljék a szeizmikus hullámokat, megvédve ezzel az épületet. Az általa kidolgozott földrengés-szigetelő technológiát ma is rendszeresen alkalmazzák építkezések során és többek között San Francisco híres Golden Gate hídjához vezető autópályákat is ezzel látták el.
Tarics Sándor hosszú élete második felét kaliforniai otthonában töltötte és egy ideig tagja volt az ENSZ földrengésügyi szakbizottságának is. 2016-ban, 102 éves korában hunyt el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap