Hét híres Mária-jelenés Guadalupétől Fatimáig
2020. október 20. 09:48 Múlt-kor
Korábban
Egy muzulmán országban
1968. április 2-án kora este egy muszlim buszszerelő, bizonyos Fárúk Mohamed Atva Kairó egyik külvárosában, Zeitounban munka közben átpillantott az utca túloldalán lévő kopt templomra, amelynek tetején, a főkupola mellett egy fehér ruhás nőt látott meg.
Azonnal arra gondolt, hogy valaki öngyilkosságot akar elkövetni, így riasztotta a rendőrséget. Hamarosan nagy tömeg gyűlt össze a templom körül, ám a sugárzóan fényes asszony néhány perc múlva eltűnt a szemük elől.
Gyorsan elterjedt a szóbeszéd, hogy a kopt keresztények és a muzulmánok által is tisztelt Szűz Mária jelent meg a templomtetőn. (A hagyomány szerint a templom közel esett ahhoz a helyhez, ahol a Szent Család megszállt, miután Heródes üldözései miatt Egyiptomba menekült.)
Egy héttel később az eset megismétlődött, ám akkor sem tartott egy-két percnél tovább. Ezt követően a jelenések gyakoribbá váltak, olykor hetente két-három alkalommal, főként hajnalban lehetett látni a rejtélyes nőalakot az azóta már a Fényességes Szent Szűz nemzeti szentélyre átnevezett templom tetején. Olykor néhány percre, máskor több mint egy órára.
VI. Cirill, a kopt ortodox egyház pápája bizottságot hívott össze az ügy kivizsgálására, és már május 5-én „Istentől származónak” ismerte el a jelenéseket. Természetesen a rendőrség is nagy erőkkel vizsgálódott. Eleinte úgy vélték, csak az utcai lámpák fényének visszaverődését lehet látni, majd annak a lehetőségét elemezték, hogy valaki odavetítette a jelenséget a szomszédos épületekről.
Végül nem találtak magyarázatot az egészen 1971 májusáig fel-felbukkanó női alakra, akiről még az egyiptomi szovjet nagykövet is beszámolt Moszkvának. Néhány nap múlva persze leváltották felettesei. Egyszerűen nem létezett alternatív magyarázat, az egyiptomi kormány is elfogadta a jelenéseket valóságosnak.
A rejtélyes nőt több százezren látták a saját szemükkel, többek között maga Gamal Abden-Nasszer egyiptomi elnök is. A fényképészeti manipulációt kizárhatjuk, ugyanis számos független forrás is lencsevégre kapta, és még az egyiptomi televíziónak is sikerült felvételt készítenie róla.
Ennek ellenére számos szkeptikus maradt, akik szerint csupán „szakaszos fényvillanásnak” vagy mikroföldrengések fényjelenségeinek lehettek a tanúi. Voltak, akik úgy vélték, mindez egyfajta vallási tömeghisztéria lehetett, ám ők rendszeresen elfelejtik megemlíteni, hogy nem csupán a keresztények és a muzulmánok, de még a nem hívők is tisztán látták a fényes alakot, aki olykor áldást osztott, máskor egy gyermeket fogott az ölében, néha pedig csak sétált. De sohasem beszélt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap