Hét híres magyar sors, amelyet a trianoni béke alakított
2020. június 4. 13:59 Múlt-kor
Korábban
Salkaházi Sára (1899-1944)
A Budapesten embermentőként vértanúhalált halt apáca 1899-ben született Kassán, ahol eredetileg tanárként dolgozott. A város Csehszlovákiához kerülését követően a hatóságok még a pedagógusoktól is hűségesküt követeltek az új állam irányába, Salkaházi ezt megtagadta, így nem taníthatott többé.
Az elkövetkező évek során könyvkötőnek tanult, de húga kalapüzletében is dolgozott, továbbá újságíróként és íróként is publikált, főként szociális kérdéseket érintő témákban – a kisebbsége került magyarok, a nők, a munkásság sorsáról írt.
Salkaházi Sára
A kor publicistáira jellemzően szabad életmódot folytatott – ahogy ő fogalmazott: „Önállóság, cigaretta, kávéház, csavargás a nagyvilágban hajadonfőtt, zsebre dugott kézzel, friss vacsora egy kis kocsmában, cigányzene” volt jellemző a mindennapjaira –, de eljegyzett menyasszony is volt 1922-23-ban.
1927-ben indult el új irányba az élete, amikor Kassán is megjelentek a Schlachta Margit szerzetesnő alapította Szociális Testvérek Társaságának tagjai. Életmódjával és stílusával különcnek számított, de a rend nem volt elutasító vele szemben. 1929-ben fogadták el novíciának való jelentkezését, első fogadalmát 1930-ban tette.
Karitatív munkáját Kassán kezdte, majd 1932-ben Komáromra helyezték át, 1934-től a felvidéki magyar nők szervezésével is megbízták. Esterházy Lujzával (a fentebb tárgyalt János nővérével) létrehozták a Katholikus Nőszövetséget, és a Felvidék minden táján végzett szervezői munkát, a mozgalom nagy hasznát vette korábbi tapasztalatának.
Kassa és a Felvidék déli részének 1938-as Magyarországhoz kerülésével a testvérek tovább folytatták tevékenységüket, 1943-ban Árpád-házi Margit szentté avatásának ünneplésében is részt vállaltak, a mai Erkel színházban egy Salkaházi által írt darabot mutattak be. Salkaházi Sára 1940-ben tette le örökfogadalmát.
Az 1944. márciusban kezdődött német megszállás idején a Szociális Testvérek az üldözötteket mentették, összes budapesti és vidéki házuk hamis papírokkal ellátott bujtatottakkal telt meg. December 27-én a nyilasok a pesti Bokréta utcai munkásnőotthonban razziáztak, és a felelős vezetőket – köztük Salkaházit is – a Dunába lőtték. 1972-ben a Jad Vasem intézet a Világ Igaza címmel tüntette ki.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap