Hét híres jóslat a történelemből
2018. december 13. 12:59 Múlt-kor
Korábban
Halálos gázokat hozó égi vándor
A Halley-üstökös Kr. e. 466-os első észlelése óta már többször feltűnt az égbolton, de halált még nem okozott. 1910. május 18-i visszatérése mégis hatalmas félelmet keltett az emberekben, mert a korabeli tudomány azt állította, hogy a csóvája mérges, az emberiségre halálos gázokat tartalmaz. Ez volt az első alkalom, hogy a világvége eljövetele nem vallási félreértéseken, hanem modern tudományos eszközökkel bizonyítottnak hitt tudományos elméleten alapult.
Az újságok később hiába próbálták eloszlatni a borús fellegeket, hiába bizonygatták, mennyire esélytelen a Föld és a Halley-üstökös találkozója, s a légkör megvédi majd az élővilágot a csóvától, a tévhitet az 1910-es év elejétől lehetetlen volt már kiirtani. Az USA déli államaiban a templomok zsúfolásig megteltek, világszerte sokan betapasztották a házukon az ablakokat, hogy a mérges gázokat kizárják. Volt olyan élelmes üzletember, aki üstökös-tabletták árusításába kezdett, amelyek a gyártó szerint közömbösítik az égi vándor káros hatását. Párizs éttermeiben „üstökös-vacsorákat” szolgáltak fel, az utcán pedig megjelentek a világvégét ábrázoló képeslapok. A Föld másfélmilliárd lakója egy emberként könnyebbült meg, mikor másnap épségben kelt ki ágyából. Egyébként a május 18-i éjjelen csupán néhány, az északi fényhez hasonló villanást lehetett látni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.