Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
2020. május 12. 08:20 Kulcsár Ádám
Korábban
Öngyilkosság vagy a németek műve?
„Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan” – szól A kis herceg rókájának örökérvényű mondata.
Antoine de Saint-Exupéry (1900–1944) nevét szinte mindenki ismeri, és általában az irodalommal szoktuk összekapcsolni. Pedig a híres franciának a regényírásnál volt egy sokkal meghatározóbb szenvedélye: a repülés.
A huszonévesen katonai szolgálatra jelentkező Saint-Exupéry azonnal beleszeretett az egész életét átszövő szárnyalásba. Pilótaként a fél életét a levegőben töltötte: dolgozott Párizsban, a spanyol gyarmatokon, a Szaharában és Argentínában is.
Egyik életveszélyes kalandja az volt, amikor 1935-ben Egyiptomban egy távolsági repülőversenyen súlyos balesetet szenvedett, és négy napot bolyongott a sivatagban, mire rábukkantak. Repülős élményei gyakran szolgáltattak muníciót műveihez, A kis hercegben is felbukkanó pilótában például szintén ráismerhetünk az alkotóra.
Habár már messze kiöregedett abból a korból, hogy vadászrepülőként ülhessen ismét a pilótaszékbe, a második világháború éveiben ezt többször is engedélyezték neki. Utolsó bevetésére 1944. július 31-e reggelén szállt fel Lockheed P–38-as típusú gépével Korzikáról, ahonnan már többé nem tért vissza.
Feladata az volt, hogy egy franciaországi hadművelet előtt felmérje a német állásokat. Halálának körülményeit a mai napig legendák övezik.
Toulon közelében láttak egy gépet a tengerbe csapódni, és egy azonosítatlan holttest is előkerült, a 2000-ben megtalált roncson azonban nem volt golyó ütötte nyom, így a szívproblémák miatti rosszullét mellett néhány kutató még azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a labilis idegrendszerű pilóta szándékosan irányította repülőjét a tengerbe.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap