Hét híres dadogó, akik befolyásolták a történelem menetét
2024. március 24. 09:50 Múlt-kor
Korábban
Claudius
A római császárkor uralkodói – néhány ritka kivételtől eltekintve – mindannyian szenvedtek valamilyen lelki, vagy testi betegségtől.
Nem lóg ki a sorból Tiberius Claudius Drusus Nero Germanicus (Kr. e. 10- Kr. u. 54), vagyis az 51 éves korától uralkodó Claudius császár sem, akivel fogyatékosság tekintetében különösen bőkezűen bántak az istenek.
Amellett, hogy gyenge térdei miatt bicegett, izgatott pillanataiban gyakran folyt a nyála és az orrváladéka, ami az újabb kutatások szerint szélütés következménye volt. És ha mindez nem lett volna elég, Claudius még dadogott is.
Anyja nemes egyszerűséggel szörnynek nevezte a kisfiút, felnőttkori ismerősei pedig legjobb esetben is „szegény Claudius bácsinak” szólították, de gyakran előfordult, hogy „Cla-Cla-Claudius” vagy „Claudius, a dadogó” névvel illették.
Életét már gyerekkorában megkeserítette erőteljes dadogása, amely a későbbiekben is megmaradt, de szónoklással foglalkozó szakemberek segítségével jelentős mértékben sikerült csökkenteni az elakadások számát. Ez különösen a nyilvános beszédek alkalmával jelentett könnyebbséget, amelyekbe az idősödő Claudius az évek során egyre jobban belejött.
A váratlan beszédhelyzetek és a magánbeszélgetések alatt azonban még császárként is jelentkezett a beszédprobléma, bár a korábbinál már jóval enyhébb formában.
Ennek ellenére ellenfelei megtévesztése érdekében sokszor rájátszott betegségeire, ily módon elkerülve a hatalomra törők egyik leggyakoribb végzetét, az erőszakos halált.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- A felekezetek területi elkülönülését alapozta meg az augsburgi vallásbéke
- Az első világháború valódi arcát mutatta meg regényeiben Erich Maria Remarque
- A részecskekutatás egyik alapeszközét alkotta meg tanítványával Hans Geiger
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum
- Magánhírszolgálat létrehozásával igyekezték növelni üzleti előnyüket a Fuggerek
- Taktikai hibát követhettek el a németek az angliai csata során
- Teljes kudarccal zárult a müncheni túszdráma a német hatóságok felelőtlensége miatt
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Egy magyar vállalkozó szárnyai alatt kezdte karrierjét Ferdinand Porsche
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.