Hét híres dadogó
2020. március 19. 15:18 Múlt-kor
Korábban
VI. György
Hogy hogyan befolyásolta a történelem alakulását egy angol király és egy ausztrál kocsmáros fiának kapcsolata? Aki látta A király beszéde című filmet, tudja a választ. Könnyen elképzelhető ugyanis, hogy VI. György király nem tudta volna végigmondani a második világháború alatt britek millióiba bátorságot öntő beszédeit kínos elakadások nélkül, ha nem ismeri meg Lionel Logue-ot, az orvosi diploma nélkül praktizáló, különc beszédterapeutát.
A Bertie-nek becézett királyi sarj 8 éves korában kezdett dadogni. A beteges kisgyereknek különösen azok a protokolláris alkalmak jelentettek rémálmot, amikor nagyszülei előtt kellett verset szavalnia, de iskolai teljesítményét is nagyban befolyásolta dadogása. Hivatalos megszólalásokkor Őfelségének nevezte az apját, csak hogy ne kelljen kimondania a nagy nehézséget okozó király szót, felesége, a későbbi Erzsébet királynő anyja pedig annyira félt férje dadogásától, hogy a pohárköszöntők alkalmával teljesen kifehéredett a keze az asztalterítő szorongatásától.
Bertie 1926-ban ismerkedett meg Logue-gal, és már-már barátinak mondható kapcsolat alakult ki köztük. A foglalkozásoknak köszönhetően a yorki herceg dadogása szinte teljesen elmúlt, és a logopédussal egy idő után már csak levélben tartotta a kapcsolatot.
Amikor azonban bátyja, VIII. Edward lemondott a trónról, Bertie-re élete legnehezebb feladata várt: a királyi teendők ellátása. A feszült helyzetben ismét szükség volt Logue szolgálataira, aki a hivatalos beszédekből kihúzta a problémás szavakat, és jelen volt az uralkodó nyilvános szerepléseinél. A beszédterapeutának hatalmas szerepe volt abban, hogy a király a második világháború megpróbáltatásai közepette is helytállt, és a gyerekkorában sokak által lenézett Bertie-re kellemes nosztalgiával emlékeznek a britek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.