Hét fotó, amely megrázta a világot
2018. szeptember 6. 11:48 Múlt-kor
Korábban
Fekete szeptember Münchenben
Az 1972-es müncheni nyári olimpia nyitott és barátságos hangulatban folyt: a sportolók – ma már elképzelhetetlen módon – azonosító nélkül, olykor a kerítésen át jártak ki az olimpiai faluból és vissza. Így amikor szeptember 5-én hajnali fél ötkor nyolc ember átmászott a kerítésen, az őrök egyáltalán nem gyanakodtak. Mint később kiderült, a Fekete Szeptember palesztin terrorszervezet állig felfegyverkezett tagjai voltak.
A terroristák két embert lelőttek, majd kilenc izraeli túszukkal elbarikádozták magukat, s 234 Izraelben bebörtönzött társuk, továbbá a hírhedt német baloldali Baader-Meinhof csoport vezetőinek szabadon bocsátását követelték, valamint szabad távozást Egyiptomba. Bár a zsidó állam semmiféle engedményre nem volt hajlandó, a 17 órás megállapodás végül sikerrel járt, s szabad elvonulást harcoltak ki maguknak. Az éjjel fél tizenegykor helikopterrel a fürstenfeldbrucki NATO-repülőtérre érkező csoportot öt mesterlövész és egy Boeing 747-es repülőgép várta, fedélzetén álruhás rendőri személyzettel.
A terrorista ügyekben gyakorlatlan német biztonsági szakértők túszmentő akciója azonban totális káoszba fulladt. Lövöldözés vette kezdetét, amelyben az összes túsz, öt terrorista és egy rendőr is életét vesztette, három támadó pedig sebesülten rendőrkézre került. A túszejtés helyszínéről több száz újságíró közvetített, ez volt az első alkalom, hogy egy terrortámadást valós időben sugároztak az egész világon. Az újságírók közt volt a LIFE magazin 36 éves, holland származású, Vietnámot is megjárt fotósa, Co Rentmeester is, akinek a müncheni olimpia legemlékezetesebb fotóit köszönhetjük.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 20:20
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 18:05
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05