Hét fenegyerek a történelemből, aki nem ismerte a félelmet
2017. augusztus 18. 15:37
A filmes kaszkadőrök manapság leginkább a képernyőkön hajtják végre hajmeresztő mutatványaikat. Szép számmal voltak már azonban a filmipar megjelenése előtt is olyanok, akik ellenállhatatlan vágyat éreztek aziránt, hogy megkísértsék a halált. Következzen hét fenegyerek a történelemből, aki nem ismerte a félelmet!
Korábban
A fiú, aki a halálba ugrott
Sam Patch Rhode Island államban született és kortársaihoz hasonlóan neki sem volt könnyű gyermekkora. Már egészen kis korától kezdve egy fonodában dolgozott egészen addig, amíg rá nem jött, hogy mutatványosként sokkal több pénzt tud keresni. Patch nem is akármilyen mutatványokkal vált híressé: hidak, vízesések és gátak rémisztő magasságából vetette alá magát a mélybe, miközben egyre nagyobb és nagyobb tömegek figyelték őt lélegzetvisszafojtva.
Első igazán nagy ugrását 1827-ben hajtotta végre, amikor egy 24 méter magas szikláról ugrott le. Két évvel később szerzett valódi hírnevet magának, amikor a Niagara vízesésnél 38 méterről rugaszkodott el. Rochester városában pedig már 8 ezer néző előtt vetette magát a mélybe a Genesee folyóba – mindezt úgy, hogy közben egy kis medvebocsot kötött magához ugrás közben.
Patch utolsó ugrására is itt került sor, 1829 novemberében. Az előadás fő attrakciója rosszul sült el, amikor furcsán, lábbal lefelé érkezett a vízbe és eltűnt a habokban. A mindössze 30 éves fenegyerek holttestét négy hónappal később találták csak meg a folyóban. Bár karrierje nem tartott sokáig, valóságos hőssé vált a nép szemében. Dalokat és verseket írtak róla, ugrásairól pedig színdarabok készültek. Egyik legnagyobb rajongója, Andrew Jackson amerikai elnök pedig még az egyik lovát is róla nevezte el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- A háborús károkat szenvedett Belgium nem volt jó választás az olimpia megszervezésére
- Furcsa testi elváltozásokat jósoltak a hosszútávfutás női képviselőinek
- Csaláshoz folyamodott a görög maratonista az első újkori olimpián
- Minden idők legjobb góllövői között tartjuk számon Zsengellér Gyulát
- A főváros egyik első gőzfürdője állt a Komjádi Sportuszoda helyén
- Többször alakította önmagát a filmvásznon Papp Laci
- A spanyol klub, amiben Puskás főnixszé válhatott
- Már gyerekkorában autóversenyző akart lenni a Forma-1 legendája
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap