Hét ember, akit véletlenül élve temettek el
2016. december 23. 08:47
Korábban
Az ordító mészáros öröksége
Egy 1661-es pamflet egy igen félelmetes esetről számolt be. A történet hitelessége erősen kérdéses, elképzelhető, hogy csupán egy városi legenda, ám jól mutatja, mi is volt a korabeli London egyik legfelkapottabb témája. Az angol fővárosban mészárosként dolgozó Lawrence Cawthorn 1661-ben súlyos betegségben szenvedett. A fogadós asszony, akitől egy szobát bérelt, meglátta a szomorú hírben az üzleti lehetőséget: ha meghal, a törvény szerint ő örökli a férfi összes ingóságát. A gyakran eszméletét vesztő férfit mindenféle orvosi konzultáció nélkül halottnak nyilvánította, és koporsóját a történet szerint a közeli kápolna temetőjében földeltette el.
Nem sokkal a sírba tétel után a temetőbe látogató gyászolók iszonyatos sikolyokra és ordításokra lettek figyelmesek az egyik sírból. Gyorsan kiásták Cawthorn koporsóját a földből, azonban már késő volt. A szerencsétlen férfi a halotti leplét teljesen szétszaggatta, szemei teljesen bedagadtak, feje és kezei pedig tiszta vér volt a hasztalan szabadulási kíséret miatt. A házinénit azonnal őrizetbe vették, a történet pedig a pamflet segítségével életre kelt, és a következő évszázadokban gyakran lehetett hallani a rémtörténet különböző változatait.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap