Hét diktátor furcsa hobbijai
2020. április 7. 10:45 Kulcsár Ádám
Korábban
Hitler mesevilága
Hitler művészetszeretete köztudott, az viszont csak az utóbbi években vált ismertté, hogy a Führer előszeretettel rajzolgatott mesefigurákat. Jóval hatalomra jutása előtt Bécsről készített rajzokat próbált rásózni a turistákra, hogy így keresse meg napi betevőjét, és kétszer is elutasították, amikor az osztrák főváros Szépművészeti Akadémiájára jelentkezett. Nagy rajongója volt a hollywoodi filmeknek is, amelyeket magánmozijában tekintett meg; egyik kedvence – amelyről azt állította, hogy minden idők legnagyobb filmje – egy német tündérmese adaptációja, Walt Disney Hófehérke című alkotása volt.
2008-ban röppent fel az a hír, hogy ezt a két passzióját esetleg ötvözhette is: egy norvég művészeti galéria tulajdonosa rálelt egy Hitlernek tulajdonított, képregényfigurákat (A hét törpe, Pinokkió) ábrázoló rajzra. A Disney iránt érzett hitleri rajongás szűkebb környezetében ismert volt, Joseph Goebbels például Mickey Mouse-os kellékeket adott át főnökének, ami – írja naplójában Goebbels – igen jólesett Hitlernek.
A Führer egyébként nagy állatbarát hírében állt, kanárikat tartott, és különösen ragaszkodott Blondihoz, az 1941-ben ajándékba kapott német juhászkutyájához, neki azt is megengedte, hogy a hálószobájában aludjon. Hitler odavolt a klasszikus zenéért, elsősorban Wagnert favorizálta, de Beethoven és Bruckner muzsikáját is gyakran hallgatta. Emellett Sztálinhoz hasonlóan igen sokat olvasott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 20:20
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait 18:05
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit 14:20
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál 13:20
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap