Hét csapnivaló uralkodó a történelemből
2020. július 24. 15:51 Múlt-kor
Korábban
János angol király (1377-1399)
A Robin Hood-monda főgonoszává vált János uralkodása intő példa arra, hogy a gyilkosság és az intrikák még akár bocsánatos bűnöknek is számíthatnak uralkodók esetében, az alkalmatlanság azonban aligha.
Habár II. Henrik kedvenc, legkisebb fia volt, a király nem bízta rá egyetlen fontos birtok ügyeinek intézését sem, így már korán megkapta a „földnélküli” gúnynevet (ezt később csak tovább erősítette franciaországi területvesztéseivel).
Bátyja, I. (Oroszlánszívű) Richárd uralma idején sikertelenül próbálta magához ragadni a hatalmat, amíg az nem tartózkodott az országban – Richárd visszatérése után száműzte.
Miután Richárd halála után trónra került, megölette unokaöccsét, Artúrt, félve annak erősebb és jogosabb trónigényétől. Ezt követően kezdett katasztrofális eredményű háborúba II. Fülöp Ágost francia királlyal, melynek során felmenői ősi birtoka, Normandia egészét elvesztette.
Az uralkodásával, valamint gőgös viselkedésével – feleségeikkel szembeni erőszakosságával és vissza nem fizetett kölcsöneivel – is elégedetlen bárók végül fellázadtak, és a Magna Carta Libertatum (Nagy Szabadságlevél) aláírására kényszerítették, amely az angol jogtörténet egyik legfontosabb dokumentumának bizonyult.
János azonban alig hogy aláírta, már szembe is ment rendelkezéseivel, ami újabb belháborút és egy francia inváziót is eredményezett. Egyes zsarnokokat rehabilitált már a történelmi emlékezet – János nem tartozik közéjük.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap