Hét arc a tömegből: az „időutazó”, az eltűnt, a hazug és a többiek
2020. szeptember 15. 08:24 Múlt-kor
Korábban
Hipszter az 1941-es hídavatáson?
Sokan szeretünk elgondolkodni azon, hogy vajon egyszer képes lesz-e az ember nem csupán térben, hanem időben is utazni. Néhány tudós már nem zárja ki ennek az elméleti lehetőségét, ám a gyakorlati megvalósulás több mint kétséges.
Számos olyan fényképet ismerünk, amelyek egyes „hívők” szerint a paradox elmélet egyértelmű bizonyítékai. Ilyen például az a fotó, amely a Brit Columbia-i Gold Bridge település hídjának 1941-es újranyitásán készült.
A tömeg közepén látható egy bozontos hajú, magas férfi, aki napszemüvegével és modern ruházatával első látásra valóban kitűnik a korabeli öltözetű férfiak és nők csoportjából. Érdemes azonban jobban megvizsgálni őt.
A mai értelemben vett napszemüvegek az 1920-as években kezdtek elterjedni, bár először csak az előkelőségek, főként a filmsztárok viselték őket. 1937-ben azonban már több mint 20 millió darabot adtak el belőlük csak az USA-ban.
A fényképet elnézve úgy tűnhet, mintha a fiatal férfi egy nyomtatott pólóban lenne, ám közelebbről megvizsgálva láthatjuk, hogy egy varrott emblémájú pólót visel, amelyeket főként sportcsapatok tagjai hordtak akkoriban. Valószínűleg a kanadai Montreal Maroons hokicsapatának pólójáról lehet szó.
A pulóvere valóban a mai hipszterstílusra hajaz, ám a 40-es években is lehetett ilyet kapni az üzletekben. Ugyanakkor meg kell hagyni, hogy a többi, elegáns hídavatóhoz képest a férfi merőben hétköznapi öltözékben jelent meg.
Így már nem is tűnik olyan különlegesnek a férfi, mint első pillantásra, ám mindenki fantáziájára bízzuk, hogy mit is gondol róla. Egy valamin azonban érdemes elgondolkodni: ha valaki időutazik, nem olyan ruhát vesz fel, amelyben nem tűnik ki a tömegből?
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Rövid életű diplomáciai közeledést hozott Izrael és Egyiptom között Camp David
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.