Hátborzongató emberrabló programot folytatott Japánban az észak-koreai rezsim
2021. január 12. 18:05 Múlt-kor
Korábban
A rémálomszerű történet kirobbanása Japánban
Az 1980-as évek folyamán egyes elraboltak családjai leveleket is kaptak, amelyeken szeretteik aláírása szerepelt. Ezek legtöbbször az időjárásról, vagy nagy léptékű ipari beruházásokról szóló banális leírások voltak, mindazonáltal a családok reménykedtek, hogy a levelek valódiak, és szerveződni is kezdtek, hogy arra kérjék a japán kormányt, valahogyan segítsen elrabolt szeretteiken.
Végül egy 1995-ben megjelent televíziós dokumentumfilmben megnevezték a férfit, akiből az ügy fő gyanúsítottja lett: egy Szin Gvangszu nevű észak-koreai kémet. A dokumentumfilm kimerítő részletességgel számolt be azok eltűnéséről, akik kapcsolatba kerültek vele, és a hátrahagyott családok szenvedéséről.
Ekkoriban Észak-Korea éppen történelme legnagyobb éhínségével küzdött, amelyet a gazdaság elképesztően rossz irányítása és az ország legnagyobb gazdasági partnere, a Szovjetunió összeomlása okozott. Az apja halála után a hatalmat 1994-ben átvevő Kim Dzsongil készen állt engedményeket tenni Japán felé az élelmiszersegélyért cserébe.
Kim szerencséjére Koizumi Dzsunicsiró japán miniszterelnök lelkesen kereste az alkalmat, hogy bizonyítsa, Japán több, mint az Észak-Korea által ellenségnek tekintett Egyesült Államok egyszerű protektorátusa. Egy sor összetett diplomáciai manőver végén létrejött a találkozó a két vezető között, amelynek első számú napirendi pontját az elrabolt japán állampolgárok jelentették.
Koizumi és Kim 2002 szeptemberében találkoztak Phenjanban, ahol Kim korábban soha nem látott bocsánatkérést adott elő, és beleegyezett öt áldozat visszaszolgáltatásába. Azt állította, további hatan már meghaltak. Köztük volt Jokota Megumi is, akinek hivatalos halálokaként az öngyilkosságot adták meg – mindezt annak ellenére, hogy szülei kitartottak amellett, hogy nemrégiben készült képeket is láttak róla.
Két évvel később az elrabolt japánok öt, Észak-Koreában született gyermekét is átengedték Japánba. Habár a politikai vezetők elégedettek voltak az eredménnyel, számos család nem volt meggyőződve arról, hogy Kim Dzsongil igazat mondott. Emellett egy nyugtalanító kérdés továbbra is megoldatlan volt: akár 800 eltűnt japán állampolgár is válhatott Szin Gvangszu és társai áldozatává.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap