Hatalmas ősi állatfajt irthatott ki az emberiség mindössze 10 ezer éve
2018. szeptember 13. 18:27 MTI
Az ősember irthatta ki a valaha élt legnagyobb szárnyasokat, a madagaszkári elefántmadarakat – állapították meg kutatók egy tízezer éves csontmaradványon felfedezett, vadászatra és hentesmunkára valló vágásnyomok alapján.
Korábban
Eddig úgy vélték, hogy az ember 2500-4000 évvel ezelőtt telepedett meg az afrikai szigeten, az új lelet azonban 6000 évvel korábbira teszi a megjelenését – írja a Science Advances tudományos lap friss számában megjelent tanulmány.
„A felfedezés alapján gyökeresen új elméletre van szükség, hogy Madagaszkár egyedülálló állatvilágának pusztulását megértsük” – mondta James Hansford, a Londoni Zoológiai Társaság tudósa. Az ember és az elefántmadarak – valamint sok más, ma is létező állatfaj – évezredeken át egymás mellett éltek a szigeten, a madarak csak nagyjából 1000 éve pusztultak ki.
„Úgy tűnik, több mint 9 ezer éven át zavartalanul élt ugyanazon a szigeten az elefántmadár és az ember, aki ezek szerint nem jelentett túl nagy veszélyt a hely állatfajaira az eltelt évezredek nagy részében, ami új ismeretekkel szolgálhat a mai állatvédők számára”- tette hozzá Hansford. A legalább egytonnás súlyú, állva mintegy 3 méter magas madarak még a dinoszauruszokénál is nagyobb tojásokat tojtak. A szigeten fajaik, az Aepyornisok és a Mullerornisok más ritka fajokkal, többek között az óriáslemurokkal éltek, melyek azóta szintén kihaltak.
Több elmélet született már arról, mikor és mért pusztultak ki az elefántmadarak és mennyi írható ebből az ember számlájára: a csontkövületen talált vágásnyomok az ember minden eddiginél korábbi jelenlétére utalnak. „Amíg további régészeti bizonyítékokra nem bukkanunk, nem tudjuk, honnan jöttek, kik voltak ezek az emberek, valamint azt sem, mikor és hogyan tűntek el a szigetről”- magyarázta Patricia Wright, a tanulmány társszerzője, a Stony Brook Egyetem munkatársa.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája tegnap
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 2024.05.06.
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 2024.05.06.
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 2024.05.06.
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 2024.05.06.