Hat eltaszított királyi hitves, aki végül felülkerekedett férjén
2017. szeptember 5. 18:39
Korábban
A királynő, aki elhozta Grúzia aranykorát
III. György grúz király 1178-ban úgy döntött, hogy egyetlen gyermekét, Tamar hercegnőt társuralkodóvá koronáztatja. Így, amikor 1184-ben a király elhunyt, Tamar lett Grúzia egyedüli uralkodója, akit a korabeli dokumentumokon gyakran Tamar királyként címeztek.
Befolyásos nagynénje hatására Tamar György novgorodi herceget tette meg férjéül 1185-ben, aki azonban nem bizonyult jó választásnak. György gyakran részegeskedett, erőszakos volt és nem tudta kontrollálni indulatait. Amikor 1188-ban nagy nyilvánosság előtt azzal vádolta Tamart, hogy a meddősége miatt nem született még gyerekük, a királynő véget vetett a házasságnak. Száműzetésbe küldte volt férjét (és kegyesen még bőkezű „nyugdíjat” is juttatott neki), majd rövidesen újra megházasodott és két egészséges gyermeknek adott életet.
György azonban nem tudott megbékélni a helyzettel és hamarosan lázadást indított Tamar ellen. Miután a királynő ezt leverte, György ismét száműzetésbe vonult, ahonnan 1200-ban török katonák élén rontott ismét Grúziára. Második kísérlete sem vezetett eredményre és vereségét követően eltűnt a forrásokból.
Tamara közel három évtizedig tartó uralkodását gyakran Grúzia aranykoraként szokták emlegetni. Az utókor a „Nagy” melléknevet adta neki, míg az ortodox egyház szentként tiszteli.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot 09:50
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric 09:05
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap