Háromféleképpen is rekonstruálták Tutanhamon arcát, de egyes vonásai örökre titkok maradnak
2023. március 24. 09:08 Múlt-kor
Rejtélyes halál
A fáraó halálának pontos oka máig vita tárgyát képezi. Sokáig csak annyit lehetett biztosan tudni, hogy a fiatal fáraó uralkodásának tizedik évében hunyt el.
Ugyan Tutanhamon a köztudatban fenséges uralkodóként él, a valóságban azonban a törékeny fiatalember számtalan fejlődési rendellenességben szenvedett: a már említett farkastorok és dongaláb – amely miatt bottal volt kénytelen járni – mellett egyéb betegségek is gyötörték az egyiptomi vezetőt.
Az eddig felmerült halálokok széles skálán mozognak: egyesek szerint Tutanhamon trópusi maláriában halt meg, mások úgy vélik, egyik riválisa gyilkolta meg, vagy víziló öklelte fel, esetleg harciszekér- vagy lovasbalesetben halt meg.
Brit tudósok vizsgálják Tutanhamon múmiáját halála okának megállapításához az 1960-as években.
Az Egyiptomi Régiségügyek Legfelső Tanácsa egykori vezetője, az egyiptomi forradalom idején megbukott, vitatott megítélésű neves egyiptológus, Záhi Havvász irányítása alatt dolgozó kutatók 2005-ben nyitották fel Tutanhamon szarkofágját, hogy a múmia CT vizsgálatával megfejtsék a fáraó halálának rejtélyét.
Miután az egyiptomi régészcsapat elkészült a háromdimenziós röntgenvizsgálatokkal, kiderült, hogy a fiatalon elhunyt fáraó nem erőszakos halállal halt meg.
A felvételek egyértelművé tették, hogy a koponya a halál beállta után, feltehetően a mumifikálás során sérült meg, esetleg Carter elővigyázatlansága miatt deformálódott.
A 2010-ben elvégzett vizsgálatok eredményei alapján feltételezhető, hogy Tutanhamon halálának legvalószínűbb oka a csontszövetek elégtelen vérellátása volt, alighanem egy csonttörés nyomán. Ennek következtében a csont egy része elpusztult, ráadásul mindez maláriával is párosult.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap